MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1971
1971-06-18 354. öe. - 1971_VB 354/8
* Válasz: A PB. és csucsvezetőségeknél,-azon PB. tagok tapasztalatai alapján, akik amguk is nagyüzemi PB. titkárok - a tapasztalat azonos, A tagfelvétel alakulása; látszik a mellékletből is, hogy ez nagyon vegyes. Viszonylag kevés az üzemi pártszervezet és lényegesen több az oktatási és kutató intézményeknél és egyéb helyeken. Az itteni tapasztalat sajátos és nem lehet a kerület egészével összehasonlítani, mert 111 pártszervnél jobb a felvétel, mint a kerület össz-egészénél. A munkás arány itt is rosszabb, mint ahogy szeretnénk. Ez változatlanul hiányosságként jelentkezik. Az oktatási intézményeknél jónak tartjuk, a pedagógusok között olyanok lesznek párttagok, akiket elismernek, a fiatalok aránya is jó az 1970-es évben. A nők aránya nem olyan jó, de itt is az egészet vizsgálva megfelelő. A tagfelvételek alakitását tekintve jobb, mint a megelőző években volt. A helyi kérdésekre való tájékoztatás: vélemény itt is, hogy az országos kérdésekről jobban vannak tájékoztatva, mint a helyi kérdésekről és ezt nem fogadják el a párttitkárok, a párttagok is szóváteszik ezt. Azok a dolgozók akik érdeklődőbbek, ismerik a helyi feladatokat, terveket,de az lenne a jó, ha a pártszervezetek hivnák fel a figyelmet és adnának tájékoztatót. Jelenleg foglalkozunk jelentés formájában a taggyűlések tapasztalataival. Betöltik-e szerepüket? Előzetes jelzések szerint ez nagyon vegyes. Van ahol az a vélemény, hogy a pártcsoport élete sok helyen jobb, mint a taggyűlés. Egyik központi feladat lesz a 111 alapszervezetnél a színvonal emelése, a napirend,a vita élénkebbé tétele. A tudománypolitikai irányelvekkel kapcsolatban negativ tapasztalat; ez nem a 111 alapszervezetre vonatkozik, de a Mügzaki Egyetemet emliteném. A PB. ülés és lektori szinten néztük a tudománypolitikai irányelvet, ahol volt negativ és pozitiv tapasztalatunk is. Negativ: a gondos munka szükséges ahhoz, hogy felmérjék a feladatokat, az, hogy mit kérünk mi az államtól és mi az amit kivannak tőlünk. Ez valahogy nem tisztázott teljes mértékben. Persze tudom, hogy az irányelvek végrehajtása még a jövő feladata, de a Műszaki Egyetemen elhangzott vita is arra mutat, hogy ezt színvonalasan vitatták és a végrehajtást is ennek megfelelően kell végezni. A titkárokkal való foglalkozás; sokat kell, hogy gondokozzunk ezen és a következő kérdés merült fel: Helyes-e az az arány, amit a PB- écs csúcs, ill. a 111 alapszervezet felé az irányitó munkánk helyes-e?