MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1971
1971-06-04 353. öe. - 1971_VB 353/52
- 5 51 Az 1969. évi decemberi kerületi PB. ülésen, uhol Kóbor Frigyes elvtárs PB. tagságával együttjáró Kötelezettség el lulaaztása miatti felelossógrevonós törtónt - Kóbor elvtára nyíltan megrágalmazta Tóch Elvtársat. A PB. tagjai küzül többen ezt - helyesen - azonnal visszautasították. Tóth Róbert elvtárs a BPB-hez fordult, kérte oz ügy irivizsgálását, és az egész ügyben való felelősséggének megállapítását. 197G. júliusában ezt a vizsgálatot megsürgette. Tóth elvtárssal az illetékes titkár elvtársak többször beszélgetést folytattak. Ez azonban az ügy lezárásit nem eredményezte. Az a helyzet alakult ki, hoty amig Tóth Róbert elvtárs várt a Budapesti vizsgálatra - néh-íny kisebb szubjektivitásra visszavezethető hibától eltekintve - pártszerüen viselkedett. Ez idő alatt Czerván Márton elvtárs igyekezett a kerületi közvéleményt maga mellé állita^ii, hangoztatva ártatlanságát, a vizsgálatot személye elleni hajszánok tüntetve fel. A vezetőségválasztás során a termelőszövetkezet főkönyvelőjét - aki a bírálható gazdálkodás miatt ugyancsak elmarasztalható - választották meg párttitkárnak. e./ Felelősség terheli Czerván Márton elvtársat, mert pártszeriitlensé-eket követett el, mint kommunista. - Párt ügyet kivitt az utcára. E téma a kerületben és a kerületen kivül is szóbeszéd tárgya volt. Ezzel kárt okozott saját pártszervezetének politikai életében, zavart okozott a kerület politikai hangulatában. - Politikai kárt okozott azzul, hogy a kerületi P3. elcő titkárát igyekezett lej aratni, valótlan híreszteléseivel. Ezzel gátolta a centralizmus érvényesülését és a végén úgy nézett ki, hogy két politikai központ van, a az állapotok odáig fajultak, hogy a tsz-ben azt csinálnak amit akarnak. Tudomáaul kell venni, hogy egy kommunista nem szívességet tesz azzal, ha a kerületi VB. határozatát végrehajtja, hanem kötelessége. A határozattal