MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1971
1971-05-20 352. öe. - 1971_VB 352/170
- 2 Kedvezően befolyásolta a választások sikerét az a hatékony éa sokoldalú segítség, amelyet a pírtszervezetek a politikai munkában, a káder előkészítésben nyújtottak. A Budapesti PVB. 1970. szeptember 11-i ülésén elfogadott határozata megfelelő útmutatást adott a pártszervezetek számára a szakszervezeti választásokkal való erőteljes foglalkozásra. A kerületi pártbizottságok^ végrehajtóbizottsági ülésen határozták meg a helyi feladatokat és titkári értekezleten, majd taggyűléseken, pártcsoportértekezleten készítették fel a párttagságot. A feladatok ismertetéséhez igényelték a szakmák és az SZBT.közreműködését, A választás befejezése után a pártszervek,kerületi párt-vágrohajtóbizottságok értékelték a kommunisták tevékenységét,a pártirányítás érvényesülését. A tapasztalatok felhasználásával kivánjái elősegíteni, hogy a szakszervezetben dolgozó kommunisták érvényesítsék az alapszervek és a felsőbb szervek által hozott határozatokat. A KISZ szervezetek tevékenyen segítették a választási munkát. Véleményt mondtak a fiatalokkal kapcsolatos érdekvédelmi munkáról, személyes javaslatokkal segitették a káder-előkészitő munkát. A gazdasági vezetők csaknem mindenütt komoly segítséget adtak a választási munkához. Aktívan resztvettek a választási rendezvényeken. A'pozitiv megnyilvánulásaik mellett nem általánosan, de tapasztalható volt egy-két helyen az a törekvés, hogy a káderelőkészitő munkába túlzott mértékben beavatkozzanak. A választások alatt erősödött a.tagság és a felsőbb szervek közötti személyes kapcsolat. Az SZBT. tagjai ás apparátusa, a szakmák vezetői folyamatosan, konkrétan a helyszínen segitették a választási munkát. Folyamatos és jó együttműködés alakult ki a szakszervezetek központi vezetőségei és az SZBT. között. A választási beszámolók elkészítéséhez felhasználták a pártválasztásokon szerzett tapasztalatokat. A beszámolók és az Írásos doku\