MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1971

1971-04-23 350. öe. - 1971_VB 350/13

Ál A kádermunkával kapcsolatosan az a tervünk, hogy még ebben a félévben a kerületi pártbizottságokkal, a VB-vel általános beszélgetést folytatunk. Javasolom, hogy az elhangzott vit is használjuk fel arra, hogj a beszél­getéseknél térjünk ki a felvetett problémákra, ehhez nekünk minden konkrét munka adott. Az időpont azért is aktuális, mert az elmúlt időben olyan munkát adott a választásra való felkészülés a kerületi apparátusoknak is, hogy ebből is leszűrhettünk néhány tanulságot. Tehát vannak konkrét, észrevételezhető tapcsztalatok, melyeket a kerületi pártbizottságoknak elmondhatunk. Egy- két észrevételt szeretnék tenni: Végrehajtottuk-e a kádermunkára hozott határozatot ? ­Bizonyos mértékben igen, bizonyos mértékben nem. Szabó elvtársnő felvetette a fluktuáció kérdését. E te­kintetben mondhatjuk, hogy nem minden szempontot haj^ tottunk végre. Az helyes, ha mi kimondjuk a stabilizá­lást, hogy ne legyen fluktuáció. De hogy az adott pilla­natban, időszakban milyen ennek a mértéke, ezt az dönti el, hogy szükségszerű volt-e a kádercsere. Mivel most volt egy adott időszak, a választások, konkrétan átvi­szem a képviselőválasztásra. A Pol. Bizottságnak van olyan határozaté, hogy a csere ne legyen több 25-3p %­nál. A fővárosi tanácstagokat illetően 4-5 % volt a fluk­tuáció. Ezek kapcsán meggyőződésem és állitom, hogy szükséges volt a Pol. Biz. határozata alapján, ho kádercserét hajtsunk végre azért, hogy munkaképes embe­rek kerüljenek a vezető testületbe. Javasolom, nézzük meg az okát, hogy szükségszerű, vagy meggondolatlan káciermunka következett be. Tehát elsősorban a szükség­szerűséget vizsgáljuk meg. Sok fontos kérdésben és ebben is mondjuk ki, hogy nem minden területen voltunk következetesek az adott határo­zatok végrehajtásában. A kádermunka rendkívül fontos, lényeges kérdés. A tapasz­talat azt mutatja, hogy a végrehajtásban vannak a hibák, tehát sokkal kiemeltebben kell ezzel foglalkozni. Péter elvtárs felvetette a hármas követelmény érvényesíté­sét a pártapparátus vonatkozásában.•Ez abszolút dolog. Amikor a pártapparátusba behozunk függetlenített elvtársat, ezen a fokon a politikai megbízhatóság már íel sem vetődhet itt már a követelmény nagyobb és ezt érdemes volna jobban kihangsúlyozni és kimunkálni, hogy tulajdonképpen milyen emberekre van szükség az adott helyen, területen. Tehát a gyakorlati életnek megfelelően kell a káderek beállítá­sát tervezni, ne forduljon elő felelőtlenség. Nekünk a káderpolitikai elveinket az apparátusra vonatkozólag na­gyon alaposan meg kell vitatni a kerületi titkárokkal. A kerületi titkár elvtársak pedig ezt adják tovább a sa­ját apparátusukat illetően.

Next

/
Thumbnails
Contents