MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1971

1971-12-17 367. öe. - 1971_VB 367/24

Az elért eredmények mellett, az oktató-nevelő mviikébar: - esetenként és taná­ronként váltakozóan - háttérbe szorul a hallgatókkal való céltudatos és rendsze­res kommunista nevelő tevékenység* Ebben szerepet játszik, hogy a tanárok nagyon leterheltek, egyesek kevés pedagógiai-módszertani ismerettel, mások kevés munkás­mozgalmi tapasztalattal rendelkeznek, A nevelő munka céltudatosabbá tételére az igazgatóság sem forditott minden időben kellő figyelmet, A nevelő munka gyengébb hatásfokához hozzájárul oz is, hogy a felnőtt oktatás sajátos lélektani-pedagógiai módszereinek kidolgozása még nem teljesen megoldott, A hagyományos,jól bevált oktatási módszerek mellett az egyetem nem rendel­kezik elég korszerű szemléltető eszközzel és a meglévőket sem használja ki eléggé. Több kerületben a technikai feltételek nem megfelelőek, hiány van előadó termekben, szemináriumi helyiségekben, 5,/ Az esti egyetem hatékonyságának egyik jelentős forrása az intézmény ru­galmassága. Széleskörű lehetőségek nyilnak a kísérletezésre szervezeti, tartalmi, módszertani kérdésekben egyaránt, így indultak kisérletként speciális kollégiumok 1967-ben, kerületi továbbképzők 1968-ban, s ma már szervesen beépülnek az egyetem tevékenységébe. Alkalom nyilt ujabb tanszékek, tanfolyamok létesitésére, ez ala­csony hatásfokú levelező tanfolyamok átszervezésére, a korszerűbb és hatásosabb oktatást biztositó úgynevezett kiscsoportos foglalkozások bevezetésére, A kisérletezés lehetőségeivel élve az esti egyetem olyan területeken is ért el eredményeket, ahol a pártmunka közvetlen eszközeivel nehezebben lehetett előre jutni, A valláskritikai-vallástörténeti szakositó tanfolyam sokéves tapasztalatai bizonyítják, hogy a valláskritikai propaganda terén, hosszú évek kisérlotezése után sikerült előre haladni* A tanárok már nemcsak Budapesten, hanem a megyei oktatási igazgatóságokon is rendszeresen tartanak előadásokat, A végzett hallga­tók az ateizmust oktató propagandisták képzésében vesznek részt, A tudományos igénnyel megirt vallástörténeti-valláskritikai tananyagok eljutnak olyanokhoz is, akik szervezett keretek között nem foglalkoznának ezzel a témával. Ugyanez vonat­kozik az esztétikai tankönyvre is. Az esztétikai szakosité "Közművelődési-kultúr­politikai" tanfolyama közvetlenül alapozta meg a Budapesti Pártbizottság kultúr­politikai tömegtanfolyamait, propagandisták képzésével és elkésetett tananyagai­val.

Next

/
Thumbnails
Contents