MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1971

1971-09-24 361. öe. - 1971_VB 361/24

2 SOMOGYI SÁNDOR elvtárs: Érteni én sem értem, magyarázni azt egy dologban tudom: amikor ez a határozat megszületett, egyetlen mozgató rugó volt. Jogilag beépiteni az érdekeltségi rendszer­be a párttitkárokat. Erre azonban nem ezaz egyetlen megoldás és forma van, ami megszületett. Véleménye szerint is rossz a határozat és vissza kell vonni! BORBÉLY SÁNDOR elvtárs: A határozat végrehajtásával valamivel maga­sabb lett ugyan a párttitkárok bére, de nem olyan mértékben nőtt, mint amit vártak. Ezek után pártmunkásnak vinni valakit csaknem lehetetlen. Véleménye szerint is felül kell vizsgálni a határozatot, SZABÓ PIROSKA elvtársnő: A határozattal egyetlen üzemi pártmunkás sem ért egyet. Sérti őket. A SZQT-ban is volt egy hasonló törekvés, amely a VASAS elnökség elé került, de ott egyhangú­lag elutasitották. Politikailag ez a határozat nem jó. Nem könnyű a KB, elé menni, hogy vonjon vissza egy határoza­tot, de mégis meg kell tenni minél hamarabb. Visszavont már a Kormány máskor is határozatot. Ez a határozat gyengiti a politikai apparátusnak a pártfegyelmét, bátorságát. Javasolja a határozatot felülvizsgálni, UZSOKI ISTVÁN elvtára: Ismerteti az 1971. III.31.-i állapot sze­rinti bérhelyzetet amikor is korpótlékkal együtt a 193 stá­tuszra átlag 3«6l6.-Ft. futott, a 3 % hozzácsatolása után 3.776.-Ft-ra alakult a bérösszeg. Az 1971.XX.L-i állapot szerint 3.799.-Ft. A vállalatok igazgatói egymás után javasolják a párttitkárok fizetésének felemelését. Van olyan igazgató, aki 1.000.-Ft­os emelést javasolt. Ugy állapodtunk meg a KB-al, hogy ebből 600.-Ft-ot realizáltunk. A többség 3-400.-Ft-os emelést javasol. A KB.Titkárság által meg van határozva, hogy meddig lehet az alapfizetés emelését engedélyezni. Legutóbb a XIV,ker. bérfejlesztését realizáltuk. SOMOGYI SÁNDOR e lvtárs: /KB.PTO/ Holnap délben tárgyalja osztályunk ~~ a Pol.Biz. határozatának végrehajtásával tapasztaltakat, A KB,PT0 9 megyében vizsgálta a határozat végrehajtását, egyet­len egy megyében olyan véleménnyel nem találkoztak, ahol helyeselték volna, Egyetér/t azzal a kéréssel, hogy felül kell vizsgálni a határozatot, 0 is ugy érzi, hogy kötelessége je­lezni ezen az értekezleten, hogy baj van.

Next

/
Thumbnails
Contents