MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1971

1971-08-26 359. öe. - 1971_VB 359/75

ír J& - 5 hiánya, illetvo az import aSvokeöéeip sok esetben az árakat, illetve a kivitelezési költségüket növeli, / A főváros munkaerő-helyzete, foglalkozta tot tak számának és .jövedelmének alakulása. Az utóbbi óvókban a fővárosi gazdasági ágazatok munkaerő­helyzete kedvezőtlenül alakult, ezért szükséges, hogy ösz­szofoglaljuk a jolonlügi állapotot. Általában jellemző a munkaerő folyamatos csökkonéso, amely helyonként a terme­lő tovékonység bővitésének is akadályát képezi. 1971* %• félévében a budapesti szocialista iparban, építői­parban és belkereskedelemben együttesen 860 ezor munkavál­lalót foglalkoztattak, 1,6 %-kal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában. A három ágazat közül csak az építő­iparban növekedett a létszám, a szocialista iparban és a belkereskedelemben kevesebben dolgoztak, mint egy évvel ko­rábban. Továbbra is jellemző, hogy a munkaorő-holyzet az állami szektorban kedvezőtlenebb, mint a szövetkezőtöknél és az épitőipar kivételével valamennyi népgazdasági ágban megfi­gyelhető, hogy a munkások &: zárna nagyobb mértékben csökkon, mint az összes munkavállalóké. A szocialista iparban 3 év alatt 62 ezerrel csökkent a munkások'száma, ugyanakkor az építőiparban mindössze 8,5 ezerről növokodett. Az alkalmazottak számának, illetve arányának jelentősebb no­va kodése mind Budapesten, mind az ország egészében 1968, ótí tapasztalható, s az ipar valamennyi szektorára jellemző. Ez a jelenség egy bizonyos fokig gazdaságilag indokolt '/dönts­ön a műszaki létszám vonatkozásában, részben az adminiszt­rátoroknál is/, do a nagyarányú /8,8 %-os, 13 ezer/ novoko-

Next

/
Thumbnails
Contents