MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1971

1971-07-19 356. öe. - 1971_VB 356/13

-{0­A Végrehajtóbizottság helyt adott Hopp elvtárs fellebbezésének , és a kizárást szigorú megrovás vér;ső figyelmeztetéssel a pártba visszavette azzal a reménnyel, hogy okul eddigi hibáiból akár politikai, vagy gazdasági téren követett el. Ha sérelmesnek tartja a VB döntését, a Szerv.Szabályzat értőimében fellebbezéssel élhet. • • Hopp elvtárs megköszönte a Végrehajtóbizottság előlegezett bizalmát. 3./ Firka Lajo s et. megjelent a Végrehajtóbizottság előtt. Pirka Lajo s a hozzá intézett kérdésekre elmondta, hogy súlyosnak tartotta a pártból való kizárását. Ugy érzi, hogy párttagsága előtt is dolgozott és bizonyitott. Sokat volt küliöldön, mely mindig szakmájához kapcsolódott. A turul egyesületbe való belépésem csupán munkámmal volt kapcsolatba, ugyanis artista szekció alakult, és ezért léptem be. De hangsúlyozom, hogy semmi féle poli­tikai munkába, akcióban nem vettem részt. Vita.alap ján döntött a Végrehajtóbizottság: Somog,;.i Sándor et. ismertette-*- a VB döntését: A Vegrehajtobizottsag helyt adott fellebbezésének, a pártból való kizárást szigorú megrovás páctbüntetésre változtatta . Egyben kéri a VB, hogy a jövőben nagyobb őszinteséggel tárja fel a párt előtt a dolgokat. Figyelembe tfettük eddigi munkáját. Reméljük, hogy a párton belül ma­radva okul eddigi hibáiból és igyekszik kijavitani. Egyben fclhivom figyelmét, hogy a Szerv.Szabályzat alapján - ha nem ért egyet a VB döntésével - ITiiTlHinTMIrmfjnwil érhet. Pirka Lajos et. megköszönte a VB türelmét és a jövőben is igyekszik munká.iát jól végezni és kiérdemelni a bizalmat. Ah

Next

/
Thumbnails
Contents