MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1970

1970-03-06 321. öe. - 1970_VB 321/77

4 natkozhatna. %yébkónt is a feltételezett egyesülések a megye tsz földterületének csak alig valamivel több mint 1 %-at érintik; Kern lehet vitás, hogy a feljegyzésben említett községek továbbra is Pest Hegye réssel, azokban ezentúl is a me­gyei szervek felügyelete érvényesül. Azt természetesnek tartjuk, és már javasoltuk, hogy az egyesülések miatt adóbevételből, vagy községfejlesztési hozzájárulásból egy közigazgatási egységnek se legyen kiesése* d./ A megyei elvtársak szerint a fővárosi vezetőknek as a javaslata, hogy a "hovatartozást bízzuk a termelőszövet­kezetekre", nem tartozik a termelőszövetkezeti demokrácia hatáskörébe. Véleményünk szerint agrárpolitikánkból ós a törvény előírásaiból következik, hogy az egyesülő termelő­szövetkezetek tagságára kell bizni a szókhely megválasz­tását. A termelőszövetkezeti törvény és az államigazgatá­si eljárásról szóló törvény viszont egyértelműen kimondja, a székhely szerinti tanács illetékességét. Ebből követke­zően nem külön egyedi elbírálás tárgya a termelőszövetke- . zetek állami felügyelete, miután a törvény által rendezett. e,/ A Pest Hegyei javaslat azon hivatkozása, hogy a budapesti mezőgazdasági terület elfogy és a budapesti tsz-ek előbb­utóbb csak megyei területtel rendelkeznek majd, téves. El­készült a főváros hosszútávra szóló általános városrende­zési terve. Eszerint a jelenlegi 18.000 ka. tsz* terület az ezredforduló táján kb. 15.000 kh. lesz. Ezen az inten­zív gazdálkodás fokozásával é jelenlegi termelési érték sokszorosát lehet produkálni. f«r/ A javaslat elfogadása ellen szól a Politikai Bizottság azon előzetes állásfoglalása is, amely a tanácsok hatás­körének bővítésével kapcsolatban a helyi igényeket kielé­gítő szervezeteket következetesen a területileg illetékes tanács felügyelete alá kell helyezni. Az nem vitatható, hogy a fővárosi termelőszövetkezetek teljes egészében és egyre fokozódó mértékben helyi igényeket elégítenek ki.

Next

/
Thumbnails
Contents