MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1970

1970-12-04 338. öe. - 1970_VB 338/68

- 2 ettől nem tudtak eltekinteni. A többi személyi Javaslatokkal szemben - bár voltak észrevételeink és fenntartásaink, pl. Kiss Aladár VB-be való jelölésével - de elfogadtuk a káder-bizottság érveit, és nem emeltünk kifogást. A kari csucsvezetőség választó összevont taggyűléseken a Jpgi Karon és a Bölcsész karon - bár voltak viták, a vezetőségeket is és az egyetemi pártértekezlet küldötteit is, a lista alapján fogadták el. A Természettudományi Karon másképp alakult a helyzet. Mint tudvalevő Nagy Károly elvtársat nem választották meg küldöttnek. A 120 küldöttből 45-en kihúzták, s bár megkapta a.51 %-ot, egy utó­lagosan felkerült elvtársat - Csordás Lászlót választották meg küldött nek. Ennek okai több tényezőből tevődhetnek össze: Nem volt szerencsés Nagy Károly elvtárs felszólalása a kari taggyűlésen. Későn érkezett egy akadémiai ülés miatt, igy a beszámolót nem hellotta és csak a vitába tudott bekapcsolódni. A vita a kar párt­tagságát, legalábbis annak egy részét élénken foglalkoztató kérdések körül folyt. Többek között arról, hogy miért nem tagjai hivatalból és miért nem vehetnek részt az Egyetemi tanácsban, ill, a Kari Ta n ácsban a z alapszervezeti párttitkárok. A rektor, ill. a VB. miért nem a kari csucsvezetőség által javasolt személyeket fogadta el az Egyetemi Tanácsba jelölteknek stb. Nagy elvtársnak lényegében igaza volt, amikor vitába szállt a felszólalókkal és elmondta, hogy a párt politikája^ nemcsak az alap­szervi titkárok képviselik, hanem a Kari Tanácsba n résztvevő többi kf^nmunisták is és nem érti, miért problémáznak a karon állandóan a kérdés körül. Elmondta, hogy a jelölés teljesen szabályos volt a VB. és a rektor részéről és elmarasztalta a tagságot az egye3 kérdésekben elfoglalt álláspontjáért, utalva a TTK-ra hozott párthatározat jelen­leg is tapasztalható meg nem értésére többek részéről. A jelölés során is, Nagy elvtárs teljesen jogosan tette szóvá, hogy hiányolja, a küldöttek között egy adminisztratív dolgozó sincs és nagyon kevés a nő. Akiket viszont javaslatba hozott ós bár a listára felkerültek, nem népszerű emberek a karon és már a nevükkel irritálják a tagság egyrószét.

Next

/
Thumbnails
Contents