MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1970
1970-08-28 332. öe. - 1970_VB 332/104
55 Megállapítható, hogy az arra hivatott szerveink éberen őrködtek törvényeink betartásán, becsülettel dolgoztak és állandóan törekedtek munkájuk színvonalának további emelésére. Érvényesült a szocialista törvényesség, a főváros lakossága jogbiztonságban él, A ióváros közbiztonsága szilárd alapokon nyugszik. A Budapesti Rendőr Főkapitányság parancsnoki és személyi állománya, pártunk politikájának és államunk törvényei szellemében végzi feladatát. A Fővárosi Főügyészség nagy gondot fordit c. jogpolitikai elvekről és a jogalkalmazásról szóló kormányhatározat betartására, gyakorlati érvényesítésére, A legkisebb törvénysértés esetén is határozott és kövekezetes. Ezzel jelentősen hozzájárul a törvényes rend szilárdításához. Bíróságaink ítélkezési gyakorlata megfelel pártunk politikájának, törvényeinknek, jogpolitikánk követelményeinek. Az elmúlt négy év alatt az Ítélkezésben a korábbinál nagyobb szigor érvényesült a közbiztonságra és a közrendre veszélyes cselekményeket elkövetőkkel szemben, A nagy társadalmi veszélyességü bűncselekmények esetében bíróságaink - helyesen - szigorú Ítéletet hoznak. Az elmúlt években fejlődött az állampolgárok jogi ismerete, és törvénytisztelete, A bíróságok elé kerülő büntetőügyek száma 1965- óta folyamatosan csökken. Viszont emelkedett a szabálysértések száma. Lazulás tapasztalható a társadalmi tulajdon kezelésében, több a munkafegyelemmel összefüggő szabálysértés és az olyan cselekmény, ami az anyagi előnyök hajszolásából fakad, A szocialista erkölccsel ellentétes magatartás, ami egy bizonyos ponton tul már a közrend és a közbiztonság rovására megy, rendszerint a szocialista társadalmi együttélés szabályainak megsértésével, az állampolgárok közötti meg nem értéssel, a kölcsönös emberi tisztelet hiányával kezdődik. A köarendért és a közbiztonságért felelős szerveink munkáját támogatja a közvélemény is. Az embereket felháborítja minden rendzavarás és durva bűncselekmény: a garázdaság, huliganizmus, a fiatalkorú bandák randalirozása. A közvélemény