MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1969
1969-01-10 293. öe. - 1969_VB 293/20
- 8 fiatalok kötelező oktatási keretek közt, honvódelni alapismereteket szerezzenek; - a fiatalok honvódelni felkészítése az „Általános Honvédelmi Előképzés rendszerébe épülve valósul nog. Ennek keretébe tartozik a tanintézetekben bevezetésre kerülő honvédelni isneretek oktatása, nely elsősorban az oktatási szervek feladata. Az MHSZ. nás.szervekkel együttműködve vesz részt ennek megvalósításában. Elsősorban a pedagógusok felkészitéséhez kapcsolódunk, valamint az oktatáshoz részben biztosítjuk a feltóteleket /pl. lőterek, fegyverek, stb./; a KISZ. Ifjú Gárda képzésben is jelentős helyet kap a honvédelni felkészítés, nelyet a KJSZ-szel egyeztetett progran szerint közösen hajítunk végre; - 1969-től a tartalékos tisztek egy részének kötelező továbbképzését szervezi az MHSZ. Egyideüleg kezdetét veszi a tartalékos katonák hiradó, ejtőernyős és könnyűbúvár szakágokban történő továbbképzése; # - jelentősen bővül az általános technikai előképzés területe. Ennek keretében nyolc szakágban szervezünk előképzést. Ez negfelelő lehetőséit ad az egyéni érdeklődés jobb figyelembevételére, a jártasságok és készségek differenciáltabb továbbfejlesztésére. Az elő- és utóképzés valamennyi területe a klubok tevékenységére épülve valósul meg. A honvédelmi felkészitő tevékenység eredményes kialakítása, a budapesti sajátos helyzet figyelembevételét igényli /pl. itt található a legtöbb oktatási intézmény, igen nagy a tartalékos tisztek.száma, az MHSZ. országosan, jelentkező feladatainak kb. 2o %-a Budapesten realizálódik, stb./. Stencilszáms 28, Példányszám? 26. i