MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1969

1969-02-07 295. öe. - 1969_VB 295/33

Szigorúan bizalmas! Budapest, 1969* február 3» Készült: 25 példányban B/VB/5t Javaslat a Budapesti Pártbizottság és Végrehajtóbizottság egyes korábbi határozatainak érvénytelenítésére• A Központi Bizottság határozata alapján át kellett vizsgálni a BPB és VB határozatait érvénytelenítés céljából* A BPVB 1966. július 1-i hatálytalanítása után érvényben maradt 1963, 1964 és 1965 évi, valamint az 1966 és 1967 évi PB., ill. VB határozatokat az osztályok átvizsgálták* Ennek alapján azok­nak a határozatoknak az érvénytelenítését javasoljuk, amelyek - végrehajtásra kerültek, - abban a témában, vagy más kérdésekkel össze­függésben már ujabb határozatok születtekt Határozati f javaslat; 1./ A PVB a mellékletben felsorolt határozatokat érvényteleníti, illetve PB határozat esetében azt javasolja a PB soronkö­vetkező ülésén* 2./ A fentiekről a PTO és PGO tájékoztassa a kerületi pártbi­zottságokat. 3»/ A VB kötelezi az osztályokat, hogy a jövőben minden előter­jesztés záradékában utaljanak az esetleges korábbi határo­zatok hatálytalanítására. Venéczi János sk. Prieszol Olga sk. MSZMP BUDAPESTI BIZOTTSÁG PTO-PMO-GPO-Közig.ós Admin.O. Fegyelmi Csoport.

Next

/
Thumbnails
Contents