MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1969

1969-06-20 305. öe. - 1969_VB 305/31

hogy egyes vállalatokon belül politikailag megfelelő, de a szakmai követelmények mércéjét el nem érő vezetők gyűlnek ösz­sze. A kialakult helyzettel egy későbbi vezetésnek, mint ha­gyatékkal kell számolnia. Az átfedések - melyek a vizsgált eseteinknél összeütközéseket okoztak - kitűnnek abból is, hogy a felelősségre vontak 72%-a különböző szintű vezető, 9%-a függetlenített funkcionárius és csak 17%-a beosztott, illetve 2%-a munkás. 2/ Ezeknek az ügyeknek jellemzői voltak a hatáskör sértések is. A hatáskör túllépése - és a feladatkörtől idegen módszerek al­kalmazása-esetenként igen szélsőséges helyzetet hozott létre. A párttitkárnak a gazdasági vezetés feladatairól alkotott fel­fogása gyakran abban nyilvánult meg, hogy valamiféle "kollektív gazdasági vezetés" megteremtését szorgalmazta. Beavatkozásait, hatáskörének túllépését, e nézetéből kiindulva, helyesnek tar­totta. Az igazgató, vagy más gazdasági vezető viszont a párt­vezetés indokolatlan mellőzésével, esetenkénti megkerülésével lépte át illetékességi körét. Az ÉRDÉRT XVIII. kerületi telepén - a pártvezetőség megbízása nélkül - rendszeresen a telepvezető tartotta az ünnepi beszédeket. Ezzel szemben a pártvezetőség azt az igényt támasztotta, hogy a bérezésekre vonatkozó, sze­mély szerinti javaslatukat a gazdasági vezetés kötelező érvény­nyel fogadja. A MÜM l.sz. Tanintézetében az igazgató két sze­mélynek fizetésemelést igért. A párttitkár viszont közölte ve­lük, hogy nem értenek egyet az igazgatóval, ezért nem kapnak béremelést.Az is kitűnt, ha a vélemények személyi kérdésekben különböztek, vitatták az igazgató egyszemélyi felelős jogköré­nek gyakorlását. Végül is döntenie kellett. Döntése pedig nem mindig egyezett a párttitkár véleményével. 3/ Az ellentétek fontos tényezői a vezetők személyi tulajdonsá­gai: az egymás fölé helyezkedési törekvések, a presztízs. Ezt tapasztaltuk igazgatóknál és függetlenített funkcionáriusoknál is. Esetenként figyelmen kivül hagyták a helyi viszonyokat, munkatársaik véleményét és teherbíró képességét, mert gyors eredményre törekedtek, AZ előd rendszerint gyenge volt, ők viszont olyan iramot diktáltak, melyet mások nem tudtak követ-

Next

/
Thumbnails
Contents