MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1969
1969-06-20 305. öe. - 1969_VB 305/7
_ 3 I Iában nem megy olyan helyre, ahol minden rendben van, csak oda mehet ahol problémát jeleznek. Nem minősithető általánosnak, nem is kivan a fegyelmi ügyek egészével foglalkozni, csak kirivó,és vezetők problémáival foglalkozó ügyekkel. Nagyon átfogó intézkedés kidolgozására volna szükség, tanuljanak meg az emberek vezetni. Általában a gazdasági vezetéshez adnak segitséget az uj vezetőknek, de hogy az emberi közösségeknek hogyan kell együtt élni és dolgozni, ezt nem tanitják sehol. Kis ügyekből lesznek a nagyok. Egyszer-egyszer elnéznek hibákat, máskor azért nézik el, mert egyszer nem szóltak ugyanazért a hibáért, s ezek naggyá nőnek. Tisztességes emberek is - ha a körülmények olyanok - deformálódhatnak, s ekkor már nem tudnak egymás mellett elférni. A Fegyelmi Bizottság ilyen lépéseit jónak tartja, informálni kell a pártszervezeteket róla. De tovább kell lépni. Helyes volna egy bizottságot kiküldeni, amely kádermujMaában járatos, a vezetés módszereit kimunkáló szakemberek bevonásával olyan irányban adna segitséget a vezetőknek, hogyan kell az emberekkell bánni. Pál Lénárd elvtá rs: —————————— A jelentésben 35 eset van felsorolva. Ezen már el lehet gondolkodni. Nem jellemző a vezetői szférára az ilyen magatartás, mégis elég sok esetben előfordult, s emiatt nem lehet elmenni mellette szótlanul. Ezért helyes ifitúi volt a V-B. elé hozni az anyagot. Első próbálkozás, mely azt a célt tűzte ki, hogy a vezetésben dolgozók közötti emberi viszonyokat vizsgálja, s elháritsa a később esetleg kifejlődhető konfliktusokat. Ezt a munkát tovább kell vinni. Először csak nézetkülönbségek vannak. Ez eredményezi, hogy szubjektiv előítélet támad az emberek között. Itt már veszélyes helyzet alakul ki, mert nem csak a nézetek ütköznek össze, hanem az emberek is. A munka folytatása szükséges, mert ez csak kezdeti lépés volt. Németh Károly elvtárs; Sós elvtársnak igaza van, a cimet pontosítani kell. / pártfegyelmi munka néhány tapasztalata legyen.§ Olyan tapasztalat alapján került ide a jelentés, hogy folyamatosan voltak ügyek, melyek ide kerültek döntés céljából, amelyekben vezetők egymás közötti konfliktusai szerepeltek. Ezért kértük fel a Fegyelmi Bizottságot, hogy néhány tapasztalat elemzésére szoritkozva készítsenek jelentést. Az 1, oldalon szereplő - Kelen elvtárs által felvetett - mondatot pontosítani kell. A jelentés nagyon fontos, mert nem kimondottan a pártfegyelmi munka területén marad, hanem érinti a pártélet szélesebben vett kérdéseit is. Nem maradha ez csak a Fegyelmi Bizottságon belüli tapasztalat, hanem szélesiteni kell a pártmunka egészében, hogy az ilyetek megelőzhetők legyenek.