MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1968

1968-08-12 282. öe. - 1968_VB 282/36

- 2 ­Nagyra értékelik a békés élet adta lehetőségeket, a nemzetkö­zi kapcsolatok állandó bővülését, a békés egymás mellett élés­re törekvést. Szolidárisak a vietnámi nép harcával, amit a politikai állásfoglalások mellett a Budapest Hanoiért akció eredménye is kifejez. Egyetértően támogatják az MSZMP eddigi tevékenységét a kommunista és munkáspártok moszkvai tanács­kozása előkészítésében és a nemzetközi kommunista mozgalom egységének megerősítése érdekében tett lépéseit. Helyeslik pártunk következetességét és intézkedéseit a csehszlovákiai eseményekkel kapcsolatban és aggódva figyelik a jobboldali erők térhódítását Csehszlovákiában. Hagy érdeklődéssel kisérik a várospolitikai feladatok kiala­kítását és megvalósítását. Az előzetes vitákban egyre aktí­vabban vesznek részt, ezzel segitik a helyes döntések megho­zatalát. A főváros dolgozói szeretik városukat és részt kivan­nak venni annak fejlesztésében, problémáinak, gondjainak megoldásában. A Budapesti Pártbizottság a növekvő feladatoknak megfelelően az utóbbi években egyre intenzivebben foglalkozik a városfej­lesztés legfontosabb kérdéseivel. Kialakultak a Budapesti Pártbizottság és a Fővárosi Tanács együttműködésének elvi ala­pon nyugvó formái és módszerei. Ezek a tanácsi vezetés önálló­ságát erősitik, biztositják a felelős döntések lehetőségeit. Ugyanakkor a Budapesti Pártbizottság politikai irányitása is kellő súllyal érvényesül. Hasonló az együttműködés a kerü­leti PB-k és a kerületi tanácsok között is.

Next

/
Thumbnails
Contents