MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1968
1968-04-19 273. öe. - 1968_VB 273/101
MSZMP BUDAIESTI BIZOTTSÁG Készült: 24 pl. Propaganda és Művelődési Osztály B/TB/11 >r.lol JAVASLAT a "Budapest - Hanoiért" akció politikai elokészitésére és lebonyolitására, 1968, május 8, és június 8,-a között az Országos Béketanács által kezdeményezett "Szolidaritási hónap" keretében, azzal szoros összhangban akciót kell inditani "Budapest-Hanoiért" jelszóval. I. Az akció főbb politikai célkitűzései, 1,/ A politikai munka tartalmát a Kommunista és Munkáspártok budapesti konzultativ tanácskozásának dokumentumai, valamint az OBT határozatai képezzék. El kell érni, hogy az akció során széleskörű politikai munka bontakozzon ki, amelyben: - fokozni kell az antiimperialista propagandát, fő figyelmet a vietnami helyzet ismertetésére forditva. Emellett foglalkozni kell a világbékét fenyegető feszültségi gócokkal, Európa biztonságát veszélyeztető jelenségekkel. Magyarázni kell az imperializmussal, ólsősorban az amerikai imperializmussal szembeni nemzetközi összefogás, harci egység szükségességét, jelentőségét; - politikai, erkölcsi tekintetben erősiteni kell a szolidaritást, a szabadságukért, függetlenségükért küzdő népek - elsősorban a vietnami nép - mellett. Sokoldalúan kell megvilágítani azokat az erőfeszítéseket, amelyeket diplomáciai, gazdasági, politikai téren a szocialista tábor országai tesznek az imperializmus háborús törekvéseinek megfékezésére, a nemzeti felszabuditó mozgalmak - a vietnami nép - megsegitése érdekében.