MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1968

1968-04-19 273. öe. - 1968_VB 273/53

- 7 ­Elvtársaink ideológiai-politikai felkészültségét igazolja, hogy a váratlan politikai események, fordulatok sem váltot­tak ki megingást«, A nézetekben, politikai állásfoglalások­ban jelentkező problémákat, tévedést, helytelen megitélést pártszervezeteink nevelő, felvilágosító munkával, ha nem is teljesen, de megoldották. Fontos feladatunknak tekintjük a propaganda munkában, hogy reálisan mutassuk be a két világrendszer közötti erőviszo­nyok alakuláséit és a két rendszer között folyó harcot.A bé­kés egymás mellett élés politikáját elvtársaink általában helyeslik, de többször níerül fel olyan vélemény is, amely a negativ jelenségek okát, a fellazitási taktika hatását e politikában keresi. Elég gyakran előfordul, hogy az imperi­alisták esetenkénti sikereiben csak az imperializmus előre­törését és általános offenzíváját látják. A nemzetközi kommunista és munkásmozgalom kérdései már évek óta az érdeklődés középpontjában állnak. Az utóbbi egy-két évben általában kialakult egy reális, végletektől mentes szemlélet. A vélemények e kérdésben viszont aggódok, s igen sajnálatosnak tekintik a mozgalomban, főleg a szocialista táborban keletkezett ellentmondások kiéleződését. Félnek a helyzet további romlásától, s erre a különféle újabb irány­zatok, túlhajtott "önálló.3kodások : ', nacionalista törekvések alapot adnak.A politikai munkában magyarázzuk az ellentmon­dások objektiv és szubjektív okait, de a borúlátást telje­sen leszerelni nem tudtuk. Nagy érdeklődés nyilvánult meg a konzultativ tanácskozás i­ránt. Elvtársaink örülnek a tanácskozás sikerének,de többen nem értik a szocialista országok felének távolmaradását, s elég éles és eltéx^ő véleményeket váltott ki a román küldött­ség menet közbeni eltávozása. Elvtársaink helyeslik az MSZMP és az SZKP marxista politi­káját, a proletár internacionalizmus elveinek következetes érvényesítését. Elitélik a Kinai KP vezetőinek-, és más pár­tok politikai vonalában, gyakorlati tevékenységében megnyil­vánuló harmadikutasságot, nacionalizmust, kispolgári álforra­dalmiságot, főleg a szovjetellenességet. A Nagy Októberi Szocialista Porrada lo m 5>Q»évfordulójának meg­ünneplését pártszervezeteink kiemelk e dő eseményként kezelték . Rendkívüli szorgalommal, sok kezdeményezéssel, több hónapos politikai és kulturális munkával a Nagy Októberhez méltóan ünnepelték az évfordulót.Előadások, elméleti és politikai vi­ták, élménybeszámolók, veteránokkal és szovjet elvtársakkal rendezett elvtársi beszélgetések, találkozások sorát szervez­ték pártszervezeteink.Ezek eredményeként elvtarsaiiiK még job­ban megismerték a Szovjetunió fejlődését, gazdasági,politikai és kulturális életét, katonai erejét, a szovjet rnilicia és az

Next

/
Thumbnails
Contents