MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1967
1967-06-09 251. öe. - 1967_VB 251/96
ti I i - 9 Általános egyetértésre talál az a törekvés, hogy. a bér, a munka társadalmi hasznosságának megfelelően alakul.és következetesebben kerül alkalmazásra a munka szerinti elosztás ölve. A,gyakorlati megvalósítást tekintve azonban számos kétely merül fel. Nagyobb jövedelem aránytalanságoktól trr^anak és ennek következtében feszültségek keletkezésétől, vállalaton belül és azonos jellegű vállalatok, a költségvetési szerveknél és az iparban dolgozó alkalmazottak -között, A fizikai és beosztott alkalmazotti dolgozók félnek a vezotők esetleges szubjektív magatartásától, amit főleg a mozgó jövedelemrész elosztásánál tanúsíthatnak. Ugyanebben a körben általában egyetértenek azzal, hogy a nagyobb anyagi és erkölcsi felelősséggel nagyobb jövedelem párosuljon, de ennek mértékét a vezetőknél túlzottnak tartják* A párttagság jelentős részét, az üzemi párt- és szakszervezeti aktívákat sokat foglalkoztatja a párt- és tömegszervea*i munka további fejlődése. Azt is mérlegelik, hogy a pártmunkások szakmai,.politikai felkészültsége megfelel-e a megnővekedett követelményeknek. Gyakran vitatott kérdés, hogyan biztositható az egyszemélyi folelős vezetés erősítésének, az üzemi demokrácia növelésének összhangja. A vállalatoknál eddig kifojto tt politikai munka egészében véve a reform lényegének, szüksége ssé gének megértetését tekintve eredményesnek Ítélhető. Alkalmasnak bizonyult arra, hogy a kommunisták, a különböző szintű vezetők és a pártonkívüli dolgozók túlnyomó többsége megismerje és elfogadja a reform célkitűzéseit. Az igy kialakult és általában jónak értékelhető politikai légkör ellenére az egyei? vállalatoknál sajátos helyzetükből következően számtalan részletkor.*-* désre várnak még választ. Az e téren szükséges hatékony politikai munkát fékezi a vállalati tevékenységet szabályozó konkrét központi döntések ismeretének hiánya. Az üzemi közvélemény érdeklődése most elsősorban ezekre a kérdésekre irányul. ./. ORSZÁGOS LEVÉLTAR