MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1967
1967-05-26 250. öe. - 1967_VB 250/14
György elvtárs: Javaslom a jelentés elfogadását, A jelentésben végigvonul hogy a legeredményesebb módszernek a caoportoa beszélgetéseket tartják. Van még tennivaló. Erre azért utalok, mert az eddigi agitációnk a gazdasági mechanizmus reformmal kapcsolatban általában az irányelvekre konzentrálódott, viszont ma már egy sor kérdésben konkrét határozat van és bevezetés előtt állnak, A gyakorlati oldalát nézve a dolognak, ebben kevésbé tájékozottak a munkatársaink. Ezeket kellő mértékben még nem tudtuk az üzemekben dolgozókhoz levinni ós az állami apparátus sem tudta még megemészteni. Az agitációs munkánk során ezt előtérbe kell helyezni, A munkatársainkat minden határozat érdekli, elsősorban viszont az, ami velük kapcsolatos éa az üzemét, területét elsősorban érdekli, érinti. De a népgazdasági tervezés uj rendjét például igenis nagyon alaposan, üzemi szintig kell vinni és ilyen még a jövedelemszabályos rendje és a beruházások rendje. Ezekre a kérdésekre tudunk most már konkrét választ adni és ezeket nagyon nagyon mélyen meg kell ismertetni az üzemeink vezetőivel, de a gyári dolgozókkal is, Agitációnkat irányítsuk atekintetben, hogy a részfeladatokat jól ismerjék meg # Alapvető intézkedéseket kell tenni ahhoz, hogy a reform időben érvényesüljön a szakterületen, Benke elvtársnő: , • A jelentést jónak tartom, A figyelmet szeretném felhívni arra, hogy ezeknek a konkrét határozatoknak a gazdasági vezetés számára olyan feladata van, hogy nagy tempóban, erős elfoglaltságban kimunkálják a vállalati következményeit ezeknek a rendelkezéseknek, A vállalati apparátus el lesz foglalva ezekkel a feladatokkal. Ugyanakkor a dolgozókban felkelthet olyan aggályokat, amelyekkel már találkoztunk :bizonyos dolgok meg nem értése. Hogy a célt elérjék az elvtársak, hogy a vállalati intézkedésükről kapjanak a dolgozók tájékoztatást még a bevezetés előtt, ehhez az kell, hogy a vállalat vezetői tegyék le a pártszervezet asztalára és maga is beleszálljon a propaganda és agitációs munkába. Rohammunkáról van szó, mert ugyanezek az emberek dolgoznak is, és a vállalat közvéleménye előtt világossá tenni a kérdéseket, ez is ugyanezen emberek feladata. Bizalmat kell ébreazteni az intézkedések helyessége iránt éa az átmeneti időszakban a feszítettségét is valahogy meg kell szüntetni, A pártnak be kell kapcsolódnia az agitációs munkába ezen a vonalon, Pál elvtárs; • Nagy forradalmi átalakulásról van szó. Vannak most olyan csodavárók, akik meggyorsítani akarják és vannak akik még azokat az intézkedéseket sem teszik meg, amelyek szükségesek, A gazdasági mechanizmus reforménak bonyolult folyamatát folyton magyarázni kell. Erre kell a mi agitáclónknak ia kiterjednie. Nap, mint nap kell magyarázni. Kónyi elvtársx A jelentéssel egyetértek. Az alapvető megállapítások egyformán jelentkeznek mindenhol. Az agitációs színvonala javult, A mindennapi politikai agitációs munka szinvonala lassú, folyamatos javuláson megy keresztül. Ennek két feltétele adva van: a párt politikáját az emberek elfogadják, a légkör, amiben dolgozunk önmagában véve az agitációs munkának egy lassú folyamatos növekedését eredményezi, / QBSZÁ.GOS LEVÉLTÁR