MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1967
1967-03-24 246. öe. - 1967_VB 246/35
Sí -likét. Az oktatási reform kidolgozásában a párttagok nagyobb rátermettsége nyilvánvaló volt. A tudományos munkában való részvételnél is legtöbb helyen hasonló a helyzet. Nem egy tanszéken a párttagok tudományos munkáinak száma meghaladja a pártonkivüliekét, Összegyetemi szinten pedig a tudományos közleményekben való részvételük kb 20 $-os. Ezt az arányt igen jónak kell tartanunk, ha tekintetbe vesszük, hogy a párttagok jelentős része fiatal, kezdő szakember. A párttagság tájékoztatása és tájékozottsága állandóan javult, de az igényyket. 'nem elégiti ki. Jzek az igények gyakran nem is reálisak, de tény az is, hogy a fontos kérdés ek ben is l a ssú az információ k to vábbítás ánál: módszer e . Mig a világpolitika, hireit a rádió, Tv. vagy a sajtó naponta közli, addig az egyetempolitikai információk osak egy-két hét alatt jutnak el az egyes pártcsoportig, illetve párttagig, A kollektiv vezetésben és egyéni felelősségvállalásban a P3., V3. és alapszervezeti vezetőségek betartják a párt által megszabott normákat, Önkényeskedő magatartásra az utóbbi 10 évben alig volt panasz, de egy-két elvtárs merev vagy modortalan viselkedését hanyag munkáját a vezetőségválasztásokkor is joggal birálták. A pártmunka helyes stilusának szabályait a párttagok tehát általában betartják, s igy tartós ellentétek vagy klikkek a párttagságon belül noní alakultak ki. Tény ugyanakkor az is, hogy a különböző hiányosságokat az egyes elvtársak különböző módon Ítélik meg, ezért a kölcsönös megbecsülés és bizalom a párttagok közt sem mindig nyilvánul, meg. A PB., VB. illetőleg az alapszervezetek között a kapcsolat jó , rendszeres, a kölcsönös tájékoztatás és bizalom kielégitő, ami viszont egyáltalán nem jelenti a birálat hiányát. Az alapszervek részéről a legtöbb birálat azért éri a VB-t, mert egyes konkrét kérdésekben, nem tanusi^ött kellő erélyt, mert nem tájékoztatta és nem befolyásolta kellő határozottsággal az egyetem állami szerveit vagy a felsőbb fórumokat. Sok esetben ez a birálat jogos, máskor azonban nem reális elképzeléseket vagy törekvéseket is takar. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR