MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1967
1967-03-10 245. öe. - 1967_VB 245/10
Kelemen elvtárs válasza a kérdésekre t lo8 ezer lakáskérvényező van, nem pontos szám, mert van átfedés. Inkább több. Ismereteink alapján mintegy 60 %• Ezek egészségtelen körülmények között lakó emberek, fertőző betegek, "vagy egyáltalán nincs lakásuk, akik • két kategóriába tartoznak, A felujitási és karbantartási vitával kapcsolatban. Ha a Fővárosi Tanács illetékes elnökhelyettesén múlt volna, már el- ; dőlt volna. A vita eldőlésének legoptimálisabb időpontja 1968. január 2. Nem könnyű téma, 22 kerületi HKI igazgatóságunk van. 5-6 évvel ezelőtt a ker-i tanácsok kivülről szemlélték ezek munkáját. Ma viszont a központi HKI sok esetben vitában áll a kerületi HKI-kal, sőt gyakran a kér-i pártbizottságokkal is. A HKI-kra nem érvényesül a válla«* lati szervezet, annyira sikerült szakigazgatási szervekké tenni. Ez problémát okoz. Reméljük, hogy a gazdaságirányitási rendszer bevezetésével megoldódik ez. Mi ütőképes területi igazgatóságokat akarunk, valódi vállalatokat - a már emiitett műszaki, népgazdasági okok miatt -• Ma a HKI szerződések egyoldalúak, a bérlőknek egyéb kötelezettségük nincs, mint a lakbér kifizetése. Ott ahol felujitás kellene csak karbantartunk, ez nem gazdaságos és igy az 1 milliárd Ft-ból 600 millió elpocsékolódik. Csak tavaly 7oo ezer igény jelentkezett karbantartásra. Sok helyen a bérlők nem vigyáznak, hanem még rongálnak, hogy mielőbb kérhessék a javitást. Ahol felujitják a lakás Aomfort épitése/ ott a lakbér marad a régi. Sokrétű munka felmérés, munkaelvégzés, nyilvántartás, ellenőrzés és a létszám kicsi. Mindez gondot okoz. A költségeket illetően sok a probléma, több izben történt levélváltás- és személyes kapcsolat is az ÉM és a Fővárosi Tanács között. /Sarlós et. közbeszól, hogy az MT határozata értelmében tanácskozást kell összehívni a jövő héten az Árhivatal részvételével/. Az építkezéseknél a gépesités, a beépítés a lakásoknál mind magasabb költséggel jár, mert az amortizáció rövid időre van szabva. Az ÉM és a Főváros között fix-áras szerződés van, ami rizikó mindkét szervnek. Ha olcsóbban jön ki az árazás, akkor a Tanácsnak rossz, ha drágábban jön ki az árazás, akkor az ÉM-nek. Vita: dr. Soós György elvtárs: * A jelentést nagyon jónak tartom. Sok mindenre fény derült. Nagyon jó javaslatok is vannak benne. Három kérdésem lenne* 1. Tatarozás és karbantartás kérdéséhez. Nagyobb társadalmi és egyéb ellenőrzés kellene, mert indokolatlanul sok pénz elfolyik. Nagy összegekről van szól A kivitelező sokkal többet számol fel, mint amit ténylegesen elvégzett munkában. Másrészt sok a mellékes. Pld, mert a HKI dolgozója kifestik a lépcsőházat; a HKI anyagát másutt hasznosítják; aki tényleg jogos ORSZÁGOS LEVONÓ