MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1967
1967-12-29 265. öe. - 1967_VB 265/54
-3pesti szorvc-k is felelősek. Helyes lenne a budaposti párt, állami és társadalmi szerveknek nagyobb szerepet biztositani a találkozók előkészítésében, lebonyolításában. Ezt alátámasztják az Atlétikai Jurópabajnokság szervezési hibái, az Olimpiai reménységek ökölvívó tornáján és néhány kulturális rendezvény során megmutatkozó rendellenességek /néha politikai éllel is./ 2 »/ A kerületi pártbizottságok munkajárói. a./ Minden pártszervezet taggyűléseken tárgyalta meg a Politikai Bizottság határozatát. A pártszervezetek azóta változó intenzitással foglalkoznak: a határozat végrehajtásával, A minisztériumok, főhatóságok, tudományos- és kulturális intézmények külön párt- és állami feladattervet készítettek. A végrehajtás értékelésére már vissza is tértok. b./ Azok a kerületi PVB-ak, ahol a kiutazások nagyobb volumenűek - elsősorban a VI., XI., VIII. kerület - az érintett intézmények/Minisztériumok, rádió, kutatóintézetek, Tudományos Akadémia stb,/ párt- és állami vezetőivel együtt elemezték a helyzetet a határosat alapján. Felülbírált ák a személ yzeti apparátuso k munkáját és__a felügyel ete t.. A kontroll szigetritása mellett növelték a politikai követelményeket. Vizsgálták a disszidálások okait, és a feltárt lazaságokból levonták a megfelelő konzekvenciákat. Minden ütt s zabá lyoztá k a kiutazások'rendjét, ami a legtöbb intézménynél szigorítást jelentett. A határozat óta a legkisebb eredmény a kiutasások politikai előkészitése terén van. Az MTA-nál szabályozták a külföldi munkavállalást, a külföldi előadások rendjét. Általános tapasztalat, hogy erős a nyugati orientáció. Ezt próbálják eszmei- és adminisztratív eszközökkel megváltostatni. A Kulturkapcsőlátók Intézeténél is elemezték a kapcsolatok tapasztalatait, a határozat alapján és a kapitalista országok szerveivel a kapcsolatok alakításában szigorítá s okat eszközöltek. A sokoldalú - politikai és adminisztratív intézkedéseknek mutatkoznak kezdeti eredményei. Nem könnyű, a nyugati, illetve a népi demokratikus kapcsolatokban létrejött torzulást lefaragni, mert erős ellenállásba ütközik as érintettek részéről. A felhozott ORSZÁGOS LEVÉLTÁR