MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1967
1967-12-29 265. öe. - 1967_VB 265/26
- 5 - A gazdaságirányítási rendszer reformjának előkészítésében a személyzeti munka jelentős szerepet kapott. A minisztériumokban és intézményekben végrehajtott átszervezés személyi kérdéseit gondos körültekintéssel és messzemenő humanitással hajtották végre. A vállalati vezetők felkészültsége fokozódott és összegészében alkalmasak az új körülmények közötti irányitó munkára. Ennek ellenére a jövőben nagy különbségek lesznek'abban, hogy melyik vezető mennyire lesz képes élni az új lehetőségekkel, - A bevezetendő reform szakmái, szervezeti előkészítése is lényegében befejeződött. A legfontosabb kérdésekben megszülettek a határozatokj*'azokat, nagyobbrészt közzé is tették. A vállalatoknál készitett -* a reform bevezetését előkészitő intézkedési tervek megvalósítása általában az ütemezésnek megfelelően halad. Azok az intézkedések, amelyeket a központi előírásoktól függetlenül is kidolgozhattak a vállalatok, sorra megjelentek. A központi döntésektől függő helyi rendelkezések végső kidolgozása és bevezetése folyamatosan halad. Figyelembe kell venni, hogy a rendeletek egy részének megjelenése az év utolsó hónapjaira koncentrálódott, ennek következtében a vállalatok felkészülésének utolsó időszaka túlzsúfolt volt. Az elkészült helyi intézkedések közgazdaságilag általában tar-. talma:;ak, színvonalasak, megfelelnek a reform követelményeinek. Jellemző, hogy a kidolgozott intézkedések kollektív munka eredményei és széleskörűen figyelembe veszik a dolgozók véleményét, javaslatait. - A gazdaságirányítási rendszer reformja kedvező változásokat hoz a tanácsok munkájába is. Növekszik a fővárosi és kerületi tanácsok önállósága s hatásköre, rugalmasabbá válik gazdálkodásuk. Ennek keretében, alakultak ki., a Fővárosi Tanács gazdaságirányítására vonatkozó koncepciói, tervezetei. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR