MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1967

1967-12-29 265. öe. - 1967_VB 265/12

Ki -í­Bátortalan a marxista kritika. Nem az a baj, hogy megjelen­nek nem marxista irá3ok, vagy színdarabok, nflnem az hogy ezekre nem reagálnak. Nem az eltiltás vezet eredményre, ha­nem az ellene folytatott harc. A hazafias neveléssel kapcsolatban: Nem helyes a történelem elfogadott nemzeti hőseinek "lejáratása". Lassan mindenki­ről bebizonyítják, hogy gyenge jellemű ember volt /Kossuth, Rákóczi stb./ A fiatalok elvesztik illúzióikat, nem lesznek példaképeik. Erre vigyázni kell. Molnár Ernő elvtárs: A békés egymás mellett élés szükségessé teszi a kapcsola­tok javulását a nyugati országokkal is. Ezt tudják az imperia­listák is, ők is más módszerekkel végzik a fellazítást most, mint évekkel ezelőtt. Ezért nem szabad elfeledkezni az elle­nük folytatott harcról. Nem kevés a száma azoknak, akik nyugati utjukról vissza­térve, "elfelejtenek" beszámolni különböző tapasztalatokról. Elhallgatnak olysmit, hogy 5-6, vagy 10-ezer forint értékű ajándékot kaptak kint' ás fogadtak el, vagy találkoztak átisszidensekkel. Csepelen szigorúan megkövetelik, hogy a nyugati útról visszatérve számoljanak be mindenről, nemcaa*. a szaKmoi Tapasztalatouról. A báKss egymás mellett éléssel sok minden velejár, vannak dolgok amiket nem lehet megkerülni, de nagyon vigyázni kell, hol kezdődik a harc. György Gyula elvtárs: A PB.üléseken a határozat tárgyalása nagy érdeklődést vnl-. tott ki. Arra kell vigyázni, hogy ez nem kampány munka, nem szabad hogy lekerüljön napirendről. Nem az a hiba, hogy tudósok mennek nyugatra, hogy az ENSZ alapítványát veszik igénybe, amely lehetőséget biztosit tudós­cserékre. Inkább azt kellene korlátozni, hogy a tudósok saját személyükre, névreszóló leveleket, meghívásokat kapjanak. Erősíteni kell a baráti országokkal a kapcsolatokat. A SZU­val -történt megállapodás egyéves tanulmányutakról, de a többi szocialista országgal nincs ilyen. A kiutazások politikai rendszerének kidolgozása megvan az állami szerveknél, elsősorban az IBUS2 és'a magánjellegű utazásoknál nincs ez meg. Itt kell politikai előkészítő munkát végezni. A KGM-ben is meg van szervezve a beszámolási rendszer. Két jelentést kell leadni, egyet az általános benyomásokról, a másikat a szakmai jellegű kérdésekről. Nagyon fontos, hogy folyamatos legyen ez a munka, mert sokrétű és sok munkát igénylő feladat ez a harc. Ne zárjuk le a kérdést ennek az anyagnak a megtárgyalásával. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents