MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1967

1967-11-10 262. öe. - 1967_VB 262/65

GS olyan esetünk van, hogy a Gördül?csapágy Müvek Budapesti Részlegvezetőjének más területre való helyezésére - poli­tikamentes magatarbasa és a pártszervezettel való rossz kapcsolat miatt - a debreceni központi vállalat pártbizott­sága a vezérigazgatóval egyetértésben, több mint egy éve határozatot hozott. A KGM, elismeri ennek a vezetőnek a hi­báit, de arra való hivatkozással, hogy crog, nyugdíj előtt áll, szakmailag jó stb. meg mindig nem hajtotta végre 0 Ha­sonló példák más területen is vannak 3 ami neheziti a párt­szervezetek munkáját© A tapasztalatokat összefoglalva ugy Ítéljük meg, hogy bár sok gyengeséggel küzdenek ezek a pártszervezetek de a munka fejlődőben van P a tenniakarás erős* Nem az akarat ( hanem a felkészülés, a tapasztalat hiánya okozza elsősorban a gondokat, A jelentésben arra törekedtünk, hogy inkább a gyengeségekre hivjuk fel a figyelmet* arra ami kijavításra szorul. Ugy látjuk} hogy bár van sok fogyatékosság, de tü­relmetlenségre mégsincs Gk - hiszen más pártszervezeteknél akár az üzemi pártszervezeteket nézzük is - csak hosszú több­éves munka után jutottunk el. a jelenlegi színvonalig s sőt még ma sem teljes mindenütb a termelés pártellenőrzése,, Ugy Ítéljük meg, - ós ezt a véleményünket a ko­rábban ellenőrzési jogot kapott pártszervezeteknél szerzett tapasztalataink bizonyítják, - hogy ebben a munkában nem le­het semmiféle fordulat elérésére számítani., hanem fokozatos fejlődésre kell törekednie Ennek a feltételeit kell elsősor­ban erősiteni és ehhez a kezdeti ere.dnén;yek kerületünk hi­vatali pártszervezeteiben megvannak,, III o A kerületi Pá.rtvé greha.1 tó Bizottság tennivalót a határozat érvényesítéséne k _bpyább_i .eLős^e^itéséj?]e$>. A határozat érvényesítésének elősegitásére mindenek­előtt a következőkre kell törekednünk: 1„/ Céltudatos, körültekintő munkával, fokozottab­ban elő kell segiteni az adott pártszervezeteknél, a szerve­zeti, politikai feltételek erősitéséto A párt belső életének szervezeti rendjének, munkástilusának további fejlesztését a pártmunka általános színvonalának emelését c 2*/ A határozat elvi és gyakorlati megértetésére az egységes szemlélet megteremtésére kell a fő figyelmet for­dítanunk, hogy a pártellenőrzési jog'kiterjesztését mindén pártszervezetben helyesn értelmezzék, Biztosítanunk kell, o/o ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents