MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1967
1967-11-10 262. öe. - 1967_VB 262/59
ém Jf iá Jelentésünkben azért tértünk ki a korábbar. jogot kapott hivatali pártszervezetek ellenőrző munkájának tapasztalataira, mert ugy Ítéljük meg 5 hogy a most jogot kapott pártszervezetek ilyen irányú munkájának megitér.éséhez jó alapot adhat. II. Az újonnan kapott ellenőrzési .jog gyakorlásának érvény esülése-, lo/ A határozat visszhangja ós értelmezése,, A párt közvélemény általános helyesléssel ós egyetértéssel fogadta a IX. Kongresszus határozatát; a paris vezetőszerepének erősitését, az újonnan jogot kapott pártszervezetek tagsága pedig m*unkájuk elismerését, munkájuk megbecsülésének fokozódását látják a határozatban 0 Ez az egyetértés már az uj Szervezeti Szabályzat irányelveinek vitájába"! is kifejeződött, Azok a pártszervezetek, melyeket a jogok kiterjesztése nem érintett - mivel már korábban is joguk volt a szakmai vezetőket ellenőrizni, - saját tapasztalataikra hivatkozva hangsúlyozták ennek a lépésnek a fontosságát és szükségességót. Általában elismert, hogy a határozatnak nagy elvi jelentősége van abból a szempontból is, hogy egyen;"ogavá teszi a hivatali jellegű szervezetekben dolgozó kommunistákat a más területeken dolgozó párttagokkal,, A pártmunka irányitását; is egyszerüsiti, mert lényegében azonos követelményeket kall támasztani a pártmunka tartalmával szemben a különböző jellegű pártszervezetekben« Az egyértelmű helyeslés mellett azonban néhány pártszervezetben - titkároknál, vezetőségi tagoknál ••- aggodalom is volt. Képesek lesznek-e megfelelni a magasabb követ?! menyeknek, nem fog-e megromlani a korábbi jó vxsz-ny köztük ós a szakmai vezetők között az ellenőrzés következtében. Menynyiben segitség és mennyiben ellenőrzés egy-egy í vzámoítatás 0 /szivesebben beszéltek segitségről ? mint ellenőrzésről/* Arra is volt példa, hogy amikor megbeszéltük az uj feladatokat a titkárokkal, az egyik titkár - Autóklub - felmentését kérte arra való hivatkozással, hogy ezt ő nem tudja vállalni, náluk erre a pártszervezet nem képes e Bizonyos aggályok és megrettenés egyes szakmai vezetőknél is jelentkezette Egyesek vitatták, hogy helyes-e, hogy ilyen joggal ruházták fel az alapszervezeteket, lehot-o biztositani kérdezték azt, hogy a pártvezetőség képes legyen szakszerűen foglalkozni egy - egy szakmai kérdéssel,, o/ 9 ORSZÁGOS LEVÉLTÁR