MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1967

1967-02-10 243. öe. - 1967_VB 243/21

s - 5 ­Növelni kell a KISZ-ben dolgozó kommunisták számát, konkrét feladatok adásával, beszámoltatásukkal fokozni kell aktivi­tásukat, és rendszeresen értékelni kell tevékenységüket, mert ezek az alapelvek fontos feltételei a KISZ kommunista jellege erősítésének. 3«/ A pártbizottságok és pártszervezetek adjanak segítséget a KISZ szervezeteknek a választási feladatok kidolgozásában, a káder­kiválasztó munkához és a beszámolók elkészítéséhez, a szerve­zeti életben meglévő visszásságok felszámolásához, a pezsgőbb öntevékeny ifjúsági munka erősítéséhez. Készítsék fel s poli­tikailag tegyék alkalmassá a KIS2 szervezőteket arra, hogy a párt Szervezeti Szabályzatából rájuk háruló feladatnak - a pártépitésben biztosított jogoknak és kötelességnek mindinkább eleget tudjanak tenni. Záradék; . 1,/ A kerületi pártbizottságok 1967. március 15-ig tartsanak közös párt- és KISZ titkári értekezletet ebből a témából. 2 C / A határozatot kapják meg: kerületi P3 első titkárok, 3PB. PMO. PTO. vezetői, BPB. PTO instruktorai, KISZ 3pi, Bizottság titkárai. Látta: Venéczi János s.k. Somogyi Imre s.k. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents