MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1967

1967-10-03 259. öe. - 1967_VB 259/36

-1£ A Kongresszus világos utat mutatott. Rávilágított arra az uj helyzetre, amely a szocializmus teljes felépítésének idő­szakában előttünk áll, vagyis amikor a társadalom mindkét osztá­lyának, rétegeinek érdekei egybe esnek és ezáltal megvan a lehetősége, hogy széles társadalmi bázison fejtheti ki tevé­kenységét. Szükség volt erre azért is, mert a jövő év ápri­lisában sor kerü^a Népfront Kongresszus összehívására és ennek előkészítését jelenti. Szeretném mégegyszer hangsúlyozni, hogy az 1957-es határozat helytálló de az időszerű tennivaló­kat illetően szükség volt a határozatra. Ki kell emelni néhány dolgot, azt erősiteni a felfogásban és a gyakorlatban; a Népfront csakisjé a párt vezetésével, segítségével, aktiv közreműködésével töltheti be szerepét. Ezt ki kell emelnünk azért is, mert a Politikai Bizottság megitélése szerint a Népfrontban sok ki nem aknázott lehetőség re jlék és ezt a párt aktiv közreműködésével lehet mozgásba hozni. Attól meg­óvjuk magunkat, hogy a Népfrontot valamiféle választási ak­tusra szervezett organizációként fogjuk fel. A Budapesti és a kerületi PB-k számára azt jelenti, hogy állandóan foglal­kozni kell a Népfront távoli és közeli feladatainak megoldásá­val, egységbe kell működni és a legkülönbözőbb területeken az eddigieknél is nagyobb feladatokat kell adni és ebben bátor­nak kell lenni; az eddigi munkájukkal megteremtették az ala­pot. Ha csak a szervezeteket és aktivákut nézem. A Bizott­ságok tagjainak száma majdnem elérti a 2ooo főt, 3000 fős aktívával dolgozik. Ez nagy értéket képvisel, a társadalom leg­különbözőbb rétegeiből; művészek, tudósok, sto. tevődik ki, nagyrésze olyan ember, akit nem tudnánk más területen cselekvő részvételre hirai. A Népfront bizottságok tagjainak 65 %-a. pártonkívüli. Fontos, hogy minden szinten megfelelő képvise­lete legyen a pártnak. A Kongresszusra készülve, az arra alkal­mas aktívákból kell a Bp-i és a kerületi Népfront bizottságok­ba választani. Kövessünk egységes elvet: javasolom, hogy Budapesti és kerületi szinten a VB egy tagja kimondottan a Hazafias Népfrontban végzendő munkával legyen megbízva tár­sadalmi munkaként. El kell dönteni, hogy ki az, aki a leg­jobban ismeri a Népfront tevékenységét és idejének nagyrészét a Népfront tevékenységére forditsa. Tehát a választott tes­tületeknek ilyen kontaktust kell biztositani a Népfronttal* Be kell vonni a Népfront bizottságba a régi partnereken tul ujabb, a Népfront munkában már aktivizálódott embereket, akik eddigi, munkájukon keresztül ismertek, tehát erre is az előkészito munkában kell ügyelni. A Népfront továbbra is mint politikai tömegmozgalom fejti ki tevékenységét és ezzel összefüggésben szeretném megemliteni, hogy a tömegszervezetekkel közös akcióprogram kialakítására és az ebben való szoros együttműködésre kell helyezni a súlyt. A békemozgalom bekapcsolása helyes és ez megfelelően be is illeszkedik; e téren az a fontos, hogy ne mint szervezeték, hanem képviseletük legyen a közös akciókon keresztül. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents