MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1966

1966-05-06 224. öe. - 1966_VB 224/15

- 10 ­Javaslom: A Szakszervezetek Budapesti Tanácsa e széleskörű tapasztalat alapján tegye le a SZOT Elnökség asztalára javas­latát, hogy a. harmadik 5 éves tervbe kerüljön bele a dolgozók üzemen belüli ellátásával kapcsolatos kérdések kiemelt meg­jelölése /mint ahogy ebben már a Budapesti Pártbizottság ál­lást foglalt./ Az SZBT terjesszen konkrét javaslatot a SZOT felé a munkások munkakörülményei jelenlegi helyzetének megja­vítására. Kérje fel a SZOT Elnökséget: javasolja a kormánynak, hogy a nemzeti jövedelemből is fordítsunk erre. A javaslatban szerepeljen a III. kategóriájú üzemek problémája is, meg olyan kérdések is, melyekben nem kell miniszteri jóváhagyás. A kongresszusi előkészités ilyen tekintetben is meg kell, hogy nyilvánuljon. Felmerül, hogy kit miért marasztaljunk el? - Marasztaljuk el magunkat, a szakszervezetet is, a gazdasági vezetőket is, a minisztériumi szerveket .is, hogy együttesen nem tettük meg a megtehető intézkedéseket ezen a téren. Nincs megjelölve az üzemek rekonstrukciójában, hogy mennyi forditható erre a célra. - Sz is beletartozik ebbe a javaslat­ba. A III. kategóriájú üzemek is. A helyi beruházásokban az épitési kapacitások helyzetét sza­baddá kellene tenni, mert ehhez szintén nem kell minisztériu­mi hozzájárulás. Meg kell mondanunk, hogy nagy összegeket érintő dolgokat nem kezeltünk megfelelően. A vita alapján részben azt a feladatot határozzuk el a magunk számára, hogy bizzuk meg a szakszervezetben dolgozó kommunis­tákat, kezdeményezzenek és folytassanak következetes munkát annak érdekében, hogy a helyi erőforrásokat minél koncentrál­tabban és tervszerűbben használják fel a dolgozók munkakörül­ményeinek, szociális ellátásának javítására. Kerületi titkári értekezleten fel kell hivni a pártszervezetek figyelmét, hogy ehhez adjanak fokozottabb segítséget. Kissé kiegészitve kapják meg e jelentést a kerületi PB titká­rai, a budapesti szakmai szakszervezetek vezetői, a miniszté­riumi PB titkárok és SZB elnökök, a KB PTO. Készei Károly elvtárs; Egyetértek a vitában elhangzott észrevételekkel. Milyen köve­telményeket támasztunk: A szakszervezeti szervek - beleértve a középszerveket is -, nap mint nap foglalkozunk vele. De el­jutottunk arra a pontra, amit pontosabban kell meghatározni, a Ill-as kategóriájú üzemek, a pincemühelyek. Ez nagy munka, de' hozzákezdünk, tételesen állapitjuk meg," hogy mit kell tennünk. Ezeken a helyeken azonban el kell tekintenünk a normáktól,mert nincs lehetőség lényeges javításra. Vannak munkahelyek, ahol néhány négyzetméteren kell nap mint nap 150 embernek műszak­váltáskor öltözni, mosakodni, amiből kifolyólag még verekedések is előfordulnak. Itt feltétlenül javítani kell. Milyen módszereket kell alkalmazni: A helyi politikai munka rendelkezésre áll. A helyi szakszervezetek bátortalanságának megszüntetésén tul azt kell kérnünk, hogy a helyi pártszerve­zetek szamára ne legyen bocsánatos bün, hogyha ezeket - az embereket érintő - feladatokat elhanyagolják. Ezért még soha ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents