MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1966
1966-12-07 239. öe. - 1966_VB 239/34
-7Az oktatás.szervezeti feltételeinek biztositása szempontjából külön foglalkoznunk kell Egyetemünk és az ugyanebben az épületben elhelyezkedő Épitőipari és Közlekedési Egyetem - kormányunk által jóváhagyott - egyesítésével. Az összevonást az irányitás egységességének és hatékonyságának növelése, az igazgatási és gazdasági apparátus egyszerűsítése, a meglévő eszközökkel való jobb gazdálkodási lehetőségek, a rendelkezésre bocsátott pénzeszközök hatékonyabb felhasználása egyaránt indokolják. Az 1967-szeptember 1-el történő összevonás előkészítését az MM az Egyetem Párt és állami vezetőinek bevonásával megkezdte. Véleményünk szerint már a munka e fázisában szükség lenne az uj egyetem kulcspozíciót betöltő állami funkcionáriusainak kijelölésére. Tudomásunk szerint e kérdésben még nincs érdemi döntés,ennek sürgős meghozatalához kérjük a VB segitségét.Segítséget jelentene számunkra az is, ha kerületi Pártbizottságunk mellett a Budapesti Pártbizottság is figyelemmel kisérné e munkát s az összevonás végrehajtását - mint az egyik legnagyobb budapesti intézmény problémáját - még az 1967.szeptember 1-i határidő előtt, testületi ülésen megvizsgálná* II* A pártszervezet belső helyzete, a pártélet .. . néhány kérdése. 1./ A párttagság eszmei.politikai,szervezeti és cselekvési , ., egysége. Az eszmei egység feltételeinek biztositása érdekében folyamatosan gondoskodunk a párttagság ideológiai képzéséről.Ennek két formáját alkalmazzuk: az. állami ideológiai oktatást - amelyben elvileg minden oktató részvétele kötelező - továbbá az elsősorban nem oktató dolgozók részére szervezett pártoktatást . Az állami ideológiai oktatást évenként átlagosan 4- alkalommal tanszékenként szervezzük meg. E foglalkozásokon rendszeresen kb. 6oo oktató vesz részt. Népszerű foglalkozási keret, amely döntően tájékoztatási szempontból bizonyult hasznosnak. A pártORSZÁGOS LEVÉLTÁR