MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1966

1966-09-23 235. öe. - 1966_VB 235/11

Ál mm . §" — KISz szervezetek életével kapcsolatban: ügy véljük erősíteni kell a KISz szervezetek politikai tevé­kenységét, KISz szervezeti rendjét, fegyelmét. Sokkal terv­szerűbb, átgondoltabb munkát kell kialakítanunk a KISz alap­szervezetekben. E célból az irányítást is javítani kell. E téren ugy Ítéljük meg az utóbbi időben bizonyos javulás ta­pasztalható, de sok a tennivaló. Részben rendszeresebb KISz éle­tet kell kialakítani, minden alapszervezetben erősíteni az alapszervezetek öntevékenységét, a célkitűzések, határozatok hatékonyabb végrehajtását. A szervezeti élet fejlesztését nem bürokratikus formákkal, azok erősítésével kell javítanunk, tellát arra gondolunk, hogy a KISz tagok számára minél több formát, lehetőséget, eszközt kell biztosítani, hogy azok vi­szonylag erősödjenek és mindenütt bátran kiálíjanak a párt po­litikája, a KISz célkitűzései mellett. Jobban kell segítenünk a KISz szervezeteket, nagyobb hatást, befolyást kell gyakorolni a KISz tagjaira és a KTSz-en kivüli fiatalokra. Ezzel együtt növelni, fokozni kell a tagsággal szemben állított politikai, erkölcsi követelményeket, s meg kell oldani azok teljesítésé­nek, ellenőrzésének feltételét. A Budapesti KISz szervezeteknek jelenleg 185 ezer tagja van. Ez kevesebb, mint amennyi a korábbi években volt. A tagság 52 %-a. dolgozó fiatal. A csökkenés elsősorban tanintézeteknél tapasztalható. Ugyanakkor nem megnyugtató, hogy az üzemi KISz szervezetek taglétszáma nem fejlődik. E téren mindenekelőtt a politikai munka javítását üartjuk fontosnak és a tudatos, rend­szeres tagfelvételi munkát. A szervezeti élet tovább fejlődésének alapvető feltétele a KISz vezetők kiválasztása, képzése, továbbképzése, a mindennapi munkában való rendszeres segítése. E téren ugy ítéljük meg, történt bizonyos előrelépés, több fiatal, felkészült KISz ve­zetők kerültek a KISz vezetőképző szerveibe, de ez állandó tervszerű, rendszeres sonkát kivan. Egyben ehhez az is szüksé­ges, hogy a KISz vezetők munkájukhoz - különösen az alapszerve­zet ékben - több megértést, támogatást kapjanak a gazdasági szervek részéről is. Ugy gondljuk a vezetést erősíteni fogja az a javaslatunk, hogy a pártszervezetekben lévő 3o éven aluli párttagokat megfelelő körültekintéssel a K3Bz kongresszusi vá­lasztások időszakában fokozottabban vonjuk be a KISz vezetésbe, konkrét megbízatásokkal. Néhány szót a pártvezetésről. / Mi a KISz részéről ugy Ítéljük meg, hogy a párt eszmei-politikai vezetése biztosítva van a budapesti KISz szervezetekben minden szinten. Ugy látjuk, hogy az utóbbi időszakban ez fokozatosan javul. Kiküszöbölődnek a formális elemek és javul az érdemi irányítás. Fokozottabb figyelmet és segítséget tapasztalunk a káderkérdések megoldásában. Leginkább jónak Í tél jük meg a pártvezetést budapesti, kerületi és az üzemi IGBz szervek irá­nyitááában. Ugyanakkor a fejlődés alapszervezeti vonatkozásban is tapasztalható. Az a jellemző, hogy rendszeresen irányítják, ellenőrzik és segítik a párt szervezetei a KISz ^alapszervezetek munkáját. Ez legerőteljesebben az üzemi pártszervezetek vonat­kozásában tapasztalható« Gyengébb a tanintézetekben, elsősorban a középiskolái szervezetek vonatkozásában. Ennek okait ismerjük. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents