MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1966

1966-09-16 234. öe. - 1966_VB 234/72

-51­Ezért tűzte ki a Párt Végrehajtó Bizottság feladatul, hogy a következő években széles társadalmi összefogással a politikai, anyagi, szociális és pedagógiai feltételek megteremtésén kell munkálkodnunk. A párttagság helyesli és a szövetségi politika logikus következményének tartja a szocialista nemzeti egység kialakítását. Érti, hogy a szocializmus alapjainak lerakása után minden feltétele megvan e célok elérésének. Vannak azonban olyan elvtársak, akik nem­csak elméleti ismereteik hiánya miatt, hanem előítéleteik rabjaként irreálisnak tartják e célokat. Álláspontjuk a kispolgári hitetlenség talaján fogalmazódik meg, örökérvényűnek tartva a dolgozó emberek mai szemléletét^ nem hisznek fejlődésükben, nevelhetőségükben. Az e kérdésekről folytatott nyílt őszinte viták lehetővé tették, hogy jobban felszínre kerüljenek a téves nézetek. A leküzdé­süket szolgálta a Központi Bizottság ideológiai irányelveinek megvi­tatása. E társadalmi méretű vita a politikai-ideológiai érdeklődés fokozódását eredményezte. Nyomában a politikai élet felélénkült, s ezzel párhuzamosan az ideológiai tevékenység is valamelyest fellendült. E pozitív folyamat erősödése során - bár számszerint nem jelentős arányban - tovább növekedett a párt politikáját bíráló, helyességét kétségbevonó párttagok száma. A múlt időszak és napjaink gondjai kö­zött sok elvtárs nehezebben igazodik el. Egyesek bizonytalanokká, ese­tenként ingadozókká váltak. Ennek legfőbb oka a bonyolult fejlődésben való eligazodás! készség hiánya. A párttagság egy részének ideológiai* politikai problémái azt mutatják,hogy a párton belüli nevelőmunka még nem tudta kellően megértetni a fejlődésben végbemenő változásokat, azok szükségszerű tükröződését a politikában. 3#/ A pártszervezetek tömegpolitikai nevelő munkája. Bár az eredményes nevelő munka objektív feltételei a múlt években t ovább erősödtek, az agitációs munka a fokozott igé­nyeknek még nem mindenben tudott megfelelni. Fontos politikai akciók tartalmi- szervezeti előkészítése nem volt mindig jó. Egy-egy nagy feladat legfőbb politikai összefüggéseit a pártszervezetek sokszor kés­ve ismerték meg. Az agitációs munka érvanyagának központi kidolgozása ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents