MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1966

1966-09-16 234. öe. - 1966_VB 234/67

- 46 •­••-- A budapesti párttagság egységes a párt eszmei, politikai céljainak elfogadásában, cselekvően vesz részt azok megvalósításában. A Pártbizottság nagy fontosságot tulajdonított a pártegység állandó erősítésének, a tagság aktivitása növelésének. A pártszervezetekben a négy év során élénkültek a viták. Ez a pártélet fejlődésének, a párttagság politikai érettsége növeke­désének eredménye. De természetes velejárója annak is, hogy mind hazánk fejlődésében, mind a nemzetközi életben sok kérdés és megoldás­ra váró feladat uj módon vetődött fel. A viták középpontjában a szo­cializmus nemzetközi fejlődésének problémái és a szocializmus teljes felépítésével összefüggő kérdések álltak. 1,/ A párt nemzetközi politikájának megítélése. A párttagság érdeklődése igen jelentősen megnőtt a nemzetközi kérdések iránt. A minőségi fejlődés az események mélyebb összefüggései keresésében nyilvánult meg. A nemzetközi eseményekben való eligazodást, a helyes vélerények kialakulását nagyban elősegí­tette a Központi Bizottság állásfoglalása, A budapesti párttagság saját tapasztalatai alapján győződött meg a párt és a kormány helyes külpolitikai vonalvezetéséről. A helyes külpolitikai", látásmódot ­különösen nagyobb kül- és belpolitikai események idején - a tömeghan— gulat hullámzása, a jelenségek egyszoiüsitett értékelése, egyik, vagy másik tényező kiemelése, abszolutizálása zavarta meg. A fővárosi kommunisták helyeslik a Központi Bizottságnak a nemzetközi kérdések nogközolitésében érvényesülő elveit és gyakor­latát ; a békés egymás mellett élés következetes alkalmazását, az im­perialista agresszió elleni kérlelhetetlen küzdelmet, a nemzetközi munkásmozgalom egységéért folytatott harcot, a szocialista országok egymás közti testvéri kapcsolatainak bővítéséért való fáradozást, a felszabadító mozgalmak segítését. Egyértelműen helyeslik a vietnami nép támogatását, a párt és a kormány ezzel kapcsolatos politikáját. Vallják: nehéz, bonyolult körülmények között pártunk teljesiti a proletár internacionalizmusból eredő kötelességeit. Erősödött a t/ocializmus erejébe vetett hit és bizalom, az imperializmus legyőzhe­tőségének tudata. Jól látják, hogy a nemzetközi helyzet időszakos ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents