MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1966

1966-09-16 234. öe. - 1966_VB 234/41

_-2o~ társadalom reális szükségletei szerint határozzák meg. A reformtörvény'- főcéljainaki helyességét az ólét Buda­pesten is igazolta. De a múlt négy év során a gyakorlat tükrében az is nyilvánvalóvá vált, hogy néhány fontos részterületen van Igazí­tani való. A további haladás megköveteli, hogy az iskolarendszer fejlesztésében a társadalom, a népgazdaság igényeit körültekintőbben y^'gy^h f így elembe. A haladás ütemének meghatározásakor a reális le­hetőségekkel minden szinten jobban számoljanak, A Budapesti Párt­ós Tanács Végrehajtó Bizottsága ennek megfelelően jelölte meg a kö­vetkező évek közoktatás—politikai tennivalóit. Kielégítőnek mintfsithető Budapest ,.324 általános iskolá­jában folyó munka , bár még non érték el teljesen, hogy minden képezhető tanulót eredményesen felkészítsenek az életre, a továbbta­nulásra. A budapesti szakmunkás utánpótlás legfontosabb forrása az iparitanulókénzés. Tartalmának ós módszercinek korszerűsítése erőteljesebben csak az idén indult meg. A budapesti közép is kolák az elmúlt években feladataiknak mind jobban megfeleltek; évenként mind több fiatalt eredményesen készitettek fel az életre, a továbbtanulásra. Az ujtipusu szakközépiskola megteremtésének előkészitő munkálatai azonban eléggé vontatottak. Nem látszik megfelelő készség az érinfc tett állani szervek és főhatóságok eddigi intézkedéseibon az Ország­gyűlés által elfogadott elvek megfelelő ütemű realizálására. Mind a budapesti közoktatás irányitó posztjain dolgozók, mind a pedagógusok jelentős részének szemléleteben ós gyakorlatában a múlt évek során kevésbé érvényesült az az alapelv, amely szerint az iskola egyik alapvető társadalmi feladata a szociális és kulturá­lis hátrányokkal küzdő gyermek e k sokoldalú segitése. A budapesti általános- és középiskolák nem ellensúlyozzák megfelelő intenzitás­sal a szociális és müvelődésbeli egyenlőtlenségeket. Ezzel magya­rázható, hogy az 1961/62-1964/65. közötti időszakban a budapesti gimnáziumokban a fizikai dolgozók beiratkozott gyermekcinek csupán ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents