MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1965

1965-04-09 194. öe. - 1965_VB 194/68

» 2. Az üzemi pártbizottságok minden alapszervezettel előzetesen egyez­tették a féléves munkaterveket és gondoskodtak arról is, hogy az alap­szervezeti pártrendezvényeken, - taggyűlés, pártvezetőségi ülés ­választott testület tagjai rendszeresen résztvegyenek.' Szervezettebbé vált a politikai tömegmunka. Rendszeresen tartanak alapszervezetenként páxtnapokat. Korábban egyes üzemegységekben évek­ig nem szervezetek pártnapot, 1964-ben pedig 2 pártnapi cikluson az összdolgozók 35-4-0 fo-a vett részt. A választott testületek, pórtvezetőségek tagjai, gazdasági ós tö­megszervezeti vezetők rendszeresen vezetnek csoportos beszélgetése­ket. Az üzemi pártbizottságok a dolgozók politikai hangulatáról ha­vonta készitenek összesítő jelentést, amit a P.B. tagok rendelkezé­sére bocsátanak. A közlekedési dolgozók hangulatáról kószitett össze­sitőket a kerületi Pártbizottság figyelemmel kiséri és tapasztalatunk szerint ez az általános értékeléssel lényegében megegyezik. Az egységes irányitás lehetővé tette a pártpropaganda-munka szervezett­ségének javulását is, melynek eredményeként pl. a marxizmus-leniniz­mus középfokú iskola keretében 5 kihelyezett osztály működik. Fejlődött a pártópitési munka is. Az üzemi pártbizottságok 2 éves is­kozláztatási tervet készitenek..Rendszeresebbé vált a káderekkel való foglalkozás ós növekedett a tag tagjelöltfelvétel. A három pártbizottság 1964-ben 119 tagjelöltet vett fel, amely a ke-, rületben felvett tagjelöltek majdnem 5o fo-t teszi ki. Megteremtődött az üzemi tömegszervezetek egységes pártirányitésának feltétele. A szakszervezet ós a KISz szervezeti felépítése megegyezik a párt­szervezetekével. Ennek következtében nemcsak a pórtbizottságok, ha­nem az alapszervezetek is nagyobb segítséget tudnak nyújtani a tömeg­szervezeteknek. 2./ Az üzemi választott testületek, alapszervi vezetőségek tevékenysége a vállalatok előtt álló központi feladatok végrehajtására irányult. Az uj szervezeti forma, az egész vállalat feladatainak ismerete le­hetőséget adott a pártszervezeteknek, hogy a dolgozókat is céltuda­tosaiban mozgósítsák a sokrétű, bonyolult gazdasági feladatok végrehaj­tására. Ehhez a politikai nevelőmunka jobb feltételeit is biztosítot­ták. A három közlekedési vállalatnál a K.B. 1963. december 5*í és az 1964. december 10-i határozatának végrehajtására komplex intézkedési terveket készítenek. Ezekben az intézkedési tervekben a tömegközlekedési vállalatok előtt álló legfontosabb feladatokat - melyek összhangban vannak - a Budapesti Párt- Végrehajtó Bizottság 1962.áprilisi határozatában # JÍRSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents