MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1965

1965-02-19 191. öe. - 1965_VB 191/15

/ÍX - 2 ­A fellebbezések, illetve az ügyek vizsgálatai a Szervezeti Szabály­zatban előirt 3 hónapos határidőn,belül megtárgyalásra kerülnek, ki­véve az olyan eseteket, ahol birósági eljárás, kórházi ápolás vagy külföldi tartózkodás akadályozza az érdekolt elvtársak meghallgatását, A Budapesti Párt- Végrehajtóbizottság a tárgyal 2 évben 45o ügyben hozott határozatot. Megoszlás szerint: 21o fellebbezés 9 1. fokú fegyelmi eljárás 241 pártbüntetés törlés A fellebbezéseknél: 117 esetben megerősitett 89 •" enyhített 4 " sulyosbitott. A Végrehajtóbizottság a Fegyelmi Bizottság javaslatát 17 esetben vál­toztatta meg. A Központi Ellenőrző Bizottsághoz két év alatt fjl-en fellebbeztek, ebből 16 ügyet változtatott meg. Két év alatt a megvizsgált törlési ügyek közül 9 esetben nem törölte a pártbüntetést, miután az illőtök munkájukkal, magatartásukkal nem érdemelték ki. ^-^ A korábbi évekhez viszonyitva a fellebbezések száma csökkent. 1963-ban 131, 1964-ben 79. Ez elsősorban abból adódik, hogy a pártfegyelmi eljárások száma is csökkent. A budapesti pártszervezetekben 346o elvtársnak van érvényben lévő párt­büntetése. Ez elég sok, azonban ez a szám az 1962-es évhez viszonyitva kb. felére csökkent. A csökkenés oka bizonyos fokig pozitivak. Tükröződik bennük a párttag­ság általános fejlődése. A pártszervezetekben bizonyos mértékben fej­lődött a nevelő, megelőző tevékenység. A fegyelmi munka módszerei is változtak. A fellebbezések számát az is csökkenti, hogy a pártfegyelmi alá vontak egy része nem ismerik eléggé az ilyen irányú jogaikat, de sokszor kö­zömbösségről is szó van a kapott büntetésekkel szemben. A közömbösség főleg a munkások'részéről mutatkozik, amit bizonyít az is, hogy 1963-ban az alapszervezetek 678 munkást vontak felelősségre, ebből mindössze 47-en fellebbeztek a kerületi pártbizottságokhoz, a BPB-hoz pedig már csak 16-an. / Érdemes felfigyelni arra a jelenségre, fafegg budapesti szinten az 1963-ban kizártaknak mintegy 6o %-a ipari níunkás, 1964-ben pedig kb. 51 %e A pártfegyelmi ügyek és ezen belül a fellebbezések csök­kenések nem egyértelműen pozitiv jelenség és ezért szükséges lenne ezzel á kérdéssel behatóan foglalkozni. •. és komolyabb hibákért sem alkalmaznak felelősségre vonást. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR <3

Next

/
Thumbnails
Contents