MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1965

1965-12-29 215. öe. - 1965_VB 215/40

2 I. A , Ill-as kategóri ába sorolt tele ph elyek felszámolásának ütemezése és a II. 5 éves ter vezett kitelepítések végre­h ajtásának tapasztalatáig 1./ A Gazdasági Bizottság döntése szerint 37° telephelyből 97-ot / az összes telephely 26.2%-át/ a II. 5 éves tervben, 242-t / 65.4%/ a III, 5.éves tervben, 31-et pedig / 8,4%/ 197o után kell megszüntetni.Az összes felszámolásra kerülő telepek közül 223-at / 6o.3%/ vidékre, 147-0t pedig Budapesten belüli át­telepítéssel kell megszüntetni. 2./ A II. 5 éves tervben 97 telephelyet és ezzel együtt 94oo munka­helyet kellett volna megszűntetni, 48 telephely/49,5%/ vidékre telepítésével,A viszonylag kisebb feladat kitűzését többek között az is indokolta,hogy a munkát gyakorlatilag csak 1963­ban lőhetett megkezdeni. A II. 5 éves terv időszakára kitűzött feladatokat csak részben sikerült megvalósítani.A telephelyek közül 60-at számoltak fel, ami a tervezett feladat 62%-át jelenti és ezzel együtt kb. 56oo munkahelyet szüntettek meg. Szén kivül megszüntettek néhány olyan telephelyet, vagy üzemet is, melyeket eredetileg nem soroltak III-as kategóriába, Ezek közül a legjelentősebb a Lágymányosi Dohánygyár, A kitűzött feladatokat nagyrészt, vagy teljesen végrehajtottál: a UTM, EIM, és az Élelmiszeripari Mi­nisztériumok.E tárcák feladata viszonylag kisebb volt.Az ÉM a kitelepítések 2/3 -át, a KGM pedig mindössze 1/3-át hajtotta végre. A gazdasági vezetéssel együttműködve a kerületi pártbizott­ságok és üzemi pártszervezetek, szakszervezetek egyrészt biz­ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents