MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1965
1965-10-08 207. öe. - 1965_VB 207/7
2 A megnövekedett feladatokkal kapcsolatban elmondja, hogy 1958 óta 35 000 not az ügyvitel forgalma, a létszám azonban nem változott. Ez adódik abból is, hogy a Fővárosi Tanács nagyobb költségvetési feladatokat kapott, utépités, csatornázás, stb. feladatokat lát el. Nem szükséges a létszám emelése, hanem inkább az ügyvitel egyszerűsítésére kell törekedni. Jobb munkát kell végezni egy-egy ügydarab alaposabb elkészítésénél. Az ügyintézők politikai kérdésével kapcsolatban elmondja, hogy a politikai képzés nincs félretéve, de van egy olyan szemlélet, hogy elsősorban szakmai téren kell tanulni, iüzt mutatják a szamok is, hogy nagyon kevés azoknak a száma, akik pártiskolát végeztek. Azonban a jövőben a politikai képzésre még nagyobb súlyt kivannak helyezni. A kommunisták aktivitása a pártéletben, ezzel kapcsolatben elmondja^ hogy az ez évi összesitő elkészült és az osztályvezetők, helyettesek kö-zül vagy pártoktatáson vesznek részt, vagy propagandisták. Ilyen értelemben lehet a kommunista aktivitásról beszólni, azonban azt is hozzá kell tenni, hogy a tanács vezetői közül sokan a pártvonalon végzett munkájukat nem a tanácson belül, hanem más szervekben végzik. Az elavult rendeletekkel kapcsolatban, elmondja, hogy részletes konkrét tervük van, a decemberi határozat után együttes ülésen hozták meg az ilyen értelmű javaslatot, az elnökség már 3 alkalommal tárgyalta. Nagyon sok a javaslat, most adják ki vizsgálatra, s január 1-én kívánják ténylegesen megoldani, amit lehet leegyszerűsíteni elhagyni a tevékenységből. Megváltoztatni, vagy elhagyni a lo-15> éves rendelkezéseket, melyek már nem felelnek meg a jelenlegi követelményeknek. A párhuzamossággal kapcsolatban elmondja, hogy igyekeznek elkerülni, azonban előfordul. A munkatervek egyeztetésekor elkerüljük, adódik mint pl, most a KB dec. határozatának megvitatásánál, a PB megtárgyalta, tag- ; gyűlésen is napirendre tűzte, ugyancsak osztályertekezleten is megtárgyalták és akkor jött a szakszervezettől rendelkezés, hogy meg kell tartani. A felsőbb hatóságok is előirnak a Fővárosi Tanács részére feladatot, aminek eleget kell tenni és itt már van párhuzamosság. Az egész tanács-apparátus munkájában fontos a lelkiismeretes munka, s javitani kell a közvetlen a lakossággal való érintkezés szinvonalat. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR