MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1965

1965-09-24 206. öe. - 1965_VB 206/32

• . . - 6 ­munkájáról; a VII. kerületi PB beszámolóját a közlekedési párt- • szervezetek összevonásának tapasztalatairól, illetve más kérdé­sekben, is főként olyan kerületek munkáját tűzte napirendre /IV., V., XI., XIII,/, amelyekben az összevont vállalatok zöme koncentrá­lódik, A nagyobb feladatok és a bonyolultabb szervezeti helyzet a kerületi pártbizottságok^irányító munkájában ós munkastílusában ,is változásokat igényelt. Ennek leghatékonyabb módszereit nem minden vonatkozásban és a kerületek nem egyforma szinvonalon ta­lált ák meg, illetve alkalmazzák. Ebben a BPB részéről is fokozot­tabb segitségre lett volna szükség. ' Határozati .javaslati fc-inii —i—••..—-in •••• — mmmSmm ••• «••—•»••••• A BPVB megállapítja, hogy a vállalati központokban működő pártbizott­ságok és pártvezetőségek eredményesen segitik az éves tervek teljesí­tését, elértek kezdeti eredményeket a vállalati összevonás célkitűzé­seinek megvalósításában is. Egyrészt a népgazdaság egészében és helyi­leg is meglévő jelentős erőforrások, másrészt a dolgozók alkotóereje és tenniakarása olyan tényezők, amelyek az eddiginél nagyobb eredmé­nyek elérésére adnak lehetőséget. Ez a párt gazdaságpolitikájának következetesebb érvényesítését, az irányitó munka színvonalának to­vábbi fejlesztését igényli. A BPVB nem tart.' szükségesnek az üzemi pártmunka feladatait egészé­ben átfogó határozatot. Az alábbiakban főként a 'vállalati pártbizott­ságok, pártvezetőségek munkájában érvényesítendő néhány főbb kérdés­ben határoz meg tennivalókat. A BPB ós a kerületi pártbizottságok segitsék, hogy ezek megfelelően realizálódjanak a napi munkában. 1./ A vállalati központokban működő pártbizottságok és pártvezetősé­gek az egész vállalat szintjén felelősek a párt gazdasági cél­kitűzéseinek az érvényesítéséért. - Ezt alapvetően a gazdasági célkitűzéseket hatékonyan elősegitő politikai tennivalók kimunkálásával, a párttagsággal való meg­értetésével, a dolgozók politikai nevelésével, mozgósításával, valamint a vállalat központja tevékenységének, vezetői munkájá­nak az ellenőrzésével oldja meg, ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents