MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1965

1965-08-27 204. öe. - 1965_VB 204/76

% Lényegesen kevesebben járnak színházba. Ennek oka nemcsak igénytelenségük, hanem az., hogy korán kelő nehéz fizikai munkát végző emberek. Az 568 szálláslakót kérdeztük meg, s kitűnt,.hogy 272 egyál­talán nem jár színházba, ezek háromnegyede segédmunkás, A színház­látogatók főleg a fiatalok közül kerülnek ki. Többnyire a könnyebb mű­faj érdekli őket, a vígjátékok, az operett és a kabaré. A zenei érdeklődésre jellemző, hogy álcáiéban megrekedtek a magyar nótánál, cigányzenénél, operett daloknál. A fiatalokat a tánczene vonzza. Évek óta törekszünk, hogy igényesebbé formáljuk ze­nei ízlésüket. Ezt szolgálja az Egressy Klub zenei akciója is, amely ifjú zeneművészek bevonásával a szimfonikus és kamara muzsika iránti érdeklődést igyekszik felkelteni. Eredmény, hogy 50 hangverseny ke­retében mintegy 8 ooo-en hallgattak klasszikus zenei műsort nagy ér­deklődéssel. Izlésformálást, érzelmi és értelmi alapon történő világ­nézeti nevelést egyaránt szolgál évek óta az Egressy; Klub irodalmi körmüsora. A központilag szerkosztett ás rendezett műsorokat hivatár sos művész-brigádok 5° budapesti nagy- ás középszálláson mutatják be. A múlt évben ^>oo zenés irodalmi előadásnak több mint 58 ooo hallgató­ja volt. Bekapcsolódott e munkába néhány budapesti színház is /Thália, József Attila, Madách, Vidám Színpad, valamint a Néphadsereg Központi Művészegyüttese /és 165 előadást tartottak. Ezek az előadások a mü­- vészetek, az irodalom iránti érdeklődést ébresztették fel. Igényes, tartalmas szórakozást nyújtottak ás egyben a munkás--művész kapcsola­toknak, uj tartalmasabb formáit jelentik, ahol emberközelségoe kerül a munkás és művész,­III.. 4 A munkáért felelős szervek tevékenységének tapasztalatai. A szállásokon folyó népművelési munka eredményeihez nagy­mértékben hozzájárult, hogy a kerületi pártbizottságok, tanácsok és szakszervezetek-napirendre tűzték e feladatot. Pl a X. és a XIV. ker. Tanács munkásszállások helyzetével foglalkozó bizottságokat ho­zott létre. Hasznos a II. ker. Tanács, Pártbizottság és Sporttanács

Next

/
Thumbnails
Contents