MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1965
1965-08-27 204. öe. - 1965_VB 204/11
-f/l/l Fél évnél ugyanez megmutatkozott. Ez egy olyan veszély szerintem, hogy a problémák éles felvetése, amely év elején megvolt, eltompult. A félév során sokkal élesebben fel kell vetni azt a kérdést, hogy azok az eredmények, amelyeket elértünk, nem hosszú távra megalapozott eredmények, és visszaeshetünk azokhoz a negatívumokhoz, amelyek az év elején megvoltak. Javaslom, hogy a jelentést ne küldjük ki a kerületi bizottságnak, Értékelést adunk a Budapesti PB ülésen és mondjuk ki azt ami a legdöntőbb és ez a IV.pont, és adjunk ujabb lendületet a kerületi munkához. Várjuk meg a BPB ülést és adjunk olyan pluszt, amely a pártszervezetek munkájában ujabb előrehaladást jelent. Kovács Béla elvtárs. A hozzászólásokkal egyetértek. Elég sokrétű a kép. Mi a legjellemzőbb tendenciákra törekedtünk, mert nagyon sok példát lehetne felhozni. Óvakodni kell attól, hogy az extrén dolgokból ne vonjunk le általános következtetéseket. Próbáltunk ugy fogalmazni, hogy ne legyen tul kategorikus. Egyetértek azzal, hogy konkrét példákat is hozzunk, de ne ugy. hogy ilyen eset is van és olyan is. A párt és gazdasági vezetés kapcsolatára vonatkozóan az anyagból kimaradt egy szó, "elég felelősséget" ez igy lenne helyes, mert tudjuk, hogy vannak olyan vállalatok, ahol a kapcsolat nem megfelelő és vannak problémák az igazgató és a párttitkár között* /pl. XIII.ker. Lánggyár/ Központi kérdésnek tartjuk továbbra is az export-tulteljesités kérdését• A túlóra felhasználással kapcsolatban nem egészen értek egyet Készei elvtárssal. Én ugy mondanám, hogy egyes helyeken előfordult, hogy nőtt az állásidő és ebben nem tudtunk olyan eredményt elérni, mint a túlórák csökkentésében. Tapasztalatunk van csökkenésről és olyan is, hogy nem csökkent. A tulóracsökkentést pozitívnak lehet értékelni. Egészében jelentősen csökkent és ez uj dolog. Hogy ez mennyire lesz tartós, ez egy másik kérdés. Erre nagyon kell vigyázni. En is tartok attól, hogy egyes eredmények nem lesznek tartósak. Erre is figyelni kell. A jelentés is tartalmazza, hogy a normaóra megtakarítások az első félév során elsősorban a munkanormák szervezéséből származnak és a műszaki szervezési intézkedésekből kisebb rész valósult meg. Itt is vannak szemléletbeli problémák. Ezzel is fel kell venni a harcot és a PB. beszámolójában is fel kell vetni. Elsősorban a műszaki intézkedésekre koncentrálnak és ezt a beruházásokhoz kötik. Csak beruházással lehet komolyabb műszaki intézkedést elérni és munkaórát megtakarítani - mondják. Ez hibás szemlélet, mert van munkaszervezés, különféle műszaki megoldások, amelyekhez nem kell beruházás té* Hogy adminisztratív dolgozókat műszaki feladatokkal bíznak meg, nem helyes megállapítás. Inkább az a tapasztalat, hogy a műszakiak adminisztratív feladatokkal vannak leterhelve. Lehet, hogy vannak egyes vállalatok, ahol ez van, de a jellemző az, hogy inkább a műszakiakat tehelik le adminisztratív feladatokkal. Ezért nem tudnak eléggé foglalkozni a műszaki feladatokkal. ORSZAíJOS I FVtfLTÁR • J-A-