MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1965
1965-02-05 190. öe. - 1965_VB 190/7
A határozat végrehajtása vontatottan ment, ennek következtében várható volt, hogy az első években a pártonkivüliek közül nagyobb számban fognak bekerülni a munkásőrségbe. Hangsúlyozza, hogy bár az első évben magas volt a pártonkivüliek száma, ez azonban nem okozott problémát. Jól beilleszkedtek, harckészség szempontjából is erősitést jelentettek a munkásőrségen belül. Ez az állapot azonban továbbra nem maradhat. Helyes itt is valamilyen körülhatárolást adni és olyan irányban befolyásolni a felvételeket, hogy legalább fele párttag, a pártonkivülieknél pedig főleg KISZ fiatalok legyenek. Ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy a VB. előtt múlt évben szerepelt egy tájékoztató. Itt felmerült, hogy a felvettek 75 %-a pártonkívüli. Akkor ezt az arányt jónak értékeltük. Hozzátéve azt is, hogy a határozat megjelenésekor nem volt irányszám megadva, e tekintetben a korábbi éveket a zártság jellemezte. A jövőben ugy kell a felvételi létszámot meghatározni, hogy a leszerelés és a felvétel arányban legyen. A határozat a politikai nevelőmunkára hivja fel a figyelmet. Ezzel kapcsolatban általában milyen a politikai hangulat a munkásőrök között? Milyen kérdések foglalkoztatják leginkább őket, milyen kérdésekben van vita: általános vagy politikai kérdés? A jelentésben szerepel, hogy a közrendvédelmi munkával kapcsolatban, főleg a módszereket illetően, ellenvélemény van. Milyen módszerekről van szó? : A munkásöröket azok a kérdések foglalkoztatják, amelyek az üzemekben a dolgozók körében elhangzanak. Ezek a legáltalánosabb napi politikai kérdések. Ennek helyes magyarázása és megválaszolása érdekében a prancsnokok feladataként határoztuk meg a politikai nevelőmunka érvényesítését. A közrendvédelmi munkával kapcsolatban folyik a felmérés az igényre vonatkozóan. Budapesten 13 zászlóaljat jelöltünk ki erre a munkára. Társadalmi munkások bevonásával tapasztalatokat kivánunk összegyűjteni. A kerületek által elkészitett tervek több esetben tartalmaznak irányelveinktől eltérő dolgokat. Ilyen pl. a XVII. ker. terve is. Ezt a titkár elvtárssal megbeszéltük. Sok esetben nem megfelelően értelmezik a gyakorlati szolgálati tevékenységet. Személyi' igazolvány cseréknél, stb. foglalkoztatják a munkásöröket OHSZÁGOS LEVÉLTÁR