MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1964

1964-06-15 173. öe. - 1964_VB 173/27

/ 4/ A színházak állami irányításának jelenlegi színvonala és rendje nem adja meg a szükséges segítséget a műsortervek összeállításában. A Művelődésügyi Minisztérium sok olyan operativ feladat elvégzését Is magára vállalja, ami elvonja erejét a hatékonyabb eszmei, politikai irányító munkától. 5./ A müsorpolitika alakításában a pártszervezetek szerepe színházanként különböző. Ez egyrészt attól függ, hogy a színház igazgatója, főrendező­je mennyire igényli a pártszervezet véleményét, segítségét, másrészt attól, hogy a pártvezetőség mennyire törekszik, hogy véleményét meg­hallgassák és figyelembe vegyék. Tapasztalatunk az, hogy ahol a párt­titkár rendező, vagy a színházban betöltött munkaköréből adódóan a színház vezetésének részese, ott a pártvezetőség, a párttagság aktívabb befolyásolója a műsortervek összeállításának. Összességében azonban a pártszervezetek müsorpolitika kialakítására irányuló tevékenységét nem tartjuk kielégítőnek. Minden objektív lehetősége megvan annak, hogy a pártszervezetek e té­ren is az eddiginél lényegesen nagyobb segítséget adjanak a színházak művészeti vezetésének. Hatá r oz átok: \J Javasoljuk a Művelődésügyi Minisztériumnak és a Fővárosi Tanácsnak, hogy Irányí­tó munkájukban értékelésünket vegyék figyelembe, • i '---•' '• 2./A következő évad megkezdése előtt gondoskodni kell arról, hogy a közönségszer­vezés hatékonyabb segítője legyen szinliázkulturánk fejlődésének. Felelős: Agitációs és Művelődési Osztály Budapest, 1964. június 15. MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BUDAPESTI BIZOTTSÁGA ' \ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR *r—> I

Next

/
Thumbnails
Contents