MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1964

1964-05-04 170. öe. - 1964_VB 170/18

- 11 - oKSZAGOSUVÍLTA* Azt kell megvizsgálni, hogy milyen további feladatok vannak a párt és a tömegszervezetek vonalán, a határosat végrehajtá­sa érdekében. Meg lehet nézni, amit Kónyi elvtárs javasolt, hogy egy-egy iparágat külön megnézzünk, de meg kell fontolni, hogy helyes lenne-e még az idén foglalkozni ezzel. Nem szükséges 1964. második félévének munkatervibe bevenni ennek a határozatnak a tárgyalását, várni kell egy évet. A KGM. a Politikai Bi­zottság elé vmsz egy jelentést, meg kell vátni, hogy milyen tapasztalatokat szereznek, ezután kellene ismét napirendre tűzni e kérdést. A feladatoknál sok olyan tényező van, amiben nem tudunk semmit segíteni, legfeljebb annyit, hogy felhívjuk az állami veze­tés figyelmét. Nem tudunk semmit tenni pl. a nemzetközi együttműködés kedvezőbb alakulásáért, vagy pl. ahol nincs meg a szükséges anyagi fedezet, pénzt nem tudunk adni a KGM­nek, ahhoz kormányhatározatok lesznek szükségesek. Az anyagi ösztönzők nem helyesen befolyásolják a termelést, A tárcaközi bizottság feladata a vállalati átszervezéseket következetesen kidolgozni, uj pénzügyi rendeletet, statisz­tikai rendszert, árrendezést végrehajtani, ezek sok probléma megoldását előre viszik, bár egy kicsit lassan megy, u.jabb határidő meghosszabbításokat kérnek. A gyártmányfejlesztésnél figyelembe kell venni az exportot is. S 0 k helyen nem foglalkoznak ezzel kellő körültekintés­sel, de a pártszervezetek sem foglalkoznak vele. Pl. a ZÍT9. kerületben a Pártbizottság vizsgalatot végzett. Megállapítot­ták, hogy sok esetben nem tudják megmondani maguk a vállalatok sem a gyártmányaikról, hogy korszerüek-e vagy sem. 31 féle gyártmány paraméterét nézték meg, illetve vizsgálták, hogy ismerik-e a hasonló külföldi gyártmányok paramétereit, de nem tudtak adatot szolgáltatni, esek közül 5 volt olyan, ami tőkés országokra vonatkozik. Az üzemi kollektívákat nem teszik érdekeltté ebben, pedig meg kell találni a módját, hogy a munkások, de főleg a műszaki gárda ismerje és tudja a gyártmányokról, hogyan foglalnak helyet a világpiacon.

Next

/
Thumbnails
Contents