MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1964

1964-02-24 165. öe. - 1964_VB 165/21

Sarlós István elvtárs; Első a tanácson belüli közszellem megváltoztatása, egyik fontos lépés, hogy az apparátusban dolgozó emberek szemlé­letét egészségesebbé tegyük. Jellemző pl. az apparátus szemléletére, hogy ha utasítást kap valaki, azt végrehajtja, azonban ha megkérik, azt nem. Az ipari átszervezésnél az volt az utasitás, hogy mindenki­vei- meg kell beszélni, Ez ugy folyt le, hogy összehívták az illetékeseket, elmondták a tényeket olyan hangon, hogy nem mert senki hozzászólni. Még kádervéleménynél is aki irja előbb tudni szeretné, hogy a címzettnek mi a véleménye. Érinteném a megoldandó személyi kérdéseket. A Fővárosi Ta­nács elnökhelyettesétől azt várnánk, hogy legyen önálló véleménye, vitatkozzon a vezetővel. Vannak többen is-az apparátusban, akiknek nincs önálló véleményük. Felvetődött a sajtónak való nyilatkozás kérdése, án hive vagyok annak, hogy szerveink nyilatkozzanak a sajtónak. Azonban áltálában szivesebben beszélnek a perspektivikus elképzelésekről, mert ott nehezebben lehet kontrollálni, és a sajtó is szivesebben ir uj anyagról. Azzal, hogy a Minisztertanács illetékes elnökhelyettesével közvetlenül mi üljünk le tárgyalni - egyetértek. A Fővárosi Tanács koordináló szerepét bi ztositani kell. A kerületeknek utasításuk van arra, hogy az üzem fejlesz­téssel kapcsolatban általában a Fővárosi Tanácstól kell véleményt kérni. Hiba, hogy az üzemek kategorizálása már rossz, ezért ugy döntöttünk, hogy felül fogjuk vizsgálni. A József Attila utca átalakitása fontos dolog, de nem he­lyes, hogy a Fővárosi Tanács ugy értesült róla, hogy már csak igent mondhatott. Más ügyekben is van ilyesmi,^és itt a szerveket meg kell fogni, hogy ehhez hasonló kérdések­ben kezdettől fogva kérjék ki a Tanács vélemén,ét. Szakigazgatási szerveinket Elnökség előtt számoltassuk be, és tegyük operatívabbá az Elnökséget. Csikesz Józsefné elvtársriö : Valóban vannak a Fővárosi Tanácsnál személyi problémák és ezek megoldására vissza kell térnünk. Megköszönöm a meghivott elvtársak részvételét. / ORSZÁGOS LEVÉLTÁR ti

Next

/
Thumbnails
Contents