MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1964
1964-12-21 186. öe. - 1964_VB 186/56
az alapozó munkáknál, nagyvállalati szervezet kialakításánál, meg.. szilárdításánál tartanak. Jelentősebb előrehaladást értek el már ^ a Magyar Kábel Müveknél, Kismotor és Gépgyárnál, valamint egyes . területeken a Magyar Édesipari Vállalatnál. Igen nagy az elmaradás a Hajtómű és Felvonógyár, ÉM. Épitő Gépgyártó és Gépjavitó' Vállalatnál. Hasonlóan nagy, átszervezésből adódó problémák vannak a Híradástechnikai Gépgyárnál. • Általános tapasztalat, hogy a gazdasági vezetés és a pártszervezetek még igen kevés eredményt értek el az egységes nagyvállalati . szemlélet kialakításában. Ennek hiányában még az egyébként műszakilag, közgazdaságilag megalapozott szervezet, intézkedések is csak félsikert hozhatnak. Ez a szemlélet megtalálható vezetőknél, beosztottaknál egyaránt. E káros szemlélet elleni harcot itteni pártszervezeteink munkájának középpontjaiba állitottuk. 4./ Végrehajtóbizottsági ülésen és egyéb formában több esetben fog- . ' lalkoztunk a kiemelt beruházások magvalósításával pl. a Központi Bizottság által is kiemelt Magyar Kábel Müvek esetében. Bár koordinációs megbeszéléseket tartottunk a KGM és ÉM. illetékes vezetőivel, a gépeket, berendezéseket szállitó gépipari vállalatokkal, egyik beruházás sem lép be a tervbe vett időpontban. Legjelentősebb akadályt az épitőipari elcsúszások, munkaerőhiány és a késedelmes gépszállitások okozzák. Jellemző az Albertfalvai Cérnázó esete, itt a honvédség segítségével biztosították a hiányzó munkaerőt, de az ÉM. 21*-os vállalat még építésvezetőt sem biztosított a munkák irányítására. 5m/ A kiemelt feladatok teljesítésére i a kerületi Pártbizottság és a vállalatok gazdasági vezetői, pá r tszerve zet ei is nagy figyelmet for dítottak. Pártszervezetek segitették, ellenőrizték a végrehajtást és a kerületi Pártbizottság is rendszeresen beszámoltatta a felelősöket. A BHG, Gamma, Hajtómű és Felvonógyárban közös végrehajtóbizottsági ülésen értékeltük a teljesités állását. - A BHG-ban az u;j PM-28 A-tipusu mikró-hullámu berendezés konstruk*ciói, rajzai elkészültek. Az eszközölt változások egyrésze