MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1964

1964-02-10 164. öe. - 1964_VB 164/26

- 3 ­Vagy a tervezői kapacitás növeléséről szóló határozat eredményeképpen különböző területről, több mint 30 mérnököt, technikust tudtunk a Központi Tervezésbe átirányítani* Ez a Tervező Iroda elmúlt évi 17,5 milliós tervének 20 millióra való teljesítéséhez járult hozzá, és megteremtette annak a fel­tételeit, hogy ez évben 25 millió értékű tervdokumentációt tudjunk teljesíteni. Emellett a Szerszámgépgyárban, az Egyedi Gépgyárban létrehoztuk, ill. fejlesztettük a konstrukciós irodát, A termelésirányítás megjavításáról szóló határozat alapján létrehoztuk a központi és gyáregységi szervezési osztályokat. Ezek tevékenysége most bontakozik ki, vizsgálják az átszervezés tapasztalatait, készítik a javaslato­kat a munka továbbfejlesztésére. Most van vizsgálat és tanulmányozás alatt minden műszaki és adminisztratív dolgozó munkaköre (kb. 8000 fő), és már az első jelek azt mutatják., hogy e téren is vannak még tartalékaink, mart a különböző beosztásokban az derül ki, hogy konkrét munkakör leírása nincs meg, ill. sok a szükségtelen átfedés. (Pl. a íCerékpárgyárban már most intéz­kedtek, hogy művezetőket a termelésbe állítsanak vissza, mint bedolgozó csoportvezető, bővítve a termelőkapacitást, ill. konkrétabbá téve a vezeté. .. A CSM. Pártbizottság megtárgyalta a szakszervezetben dolgozó kommunisták munkáját. Azt megelőzően megvizsgáltuk a kommunisták tevékenységét. Ennek alapján a PB. határozatot hozott több elvtárs átirányítására a szakszer­vezeti munkába. Mind konkrétabban foglalkoznak a szakszervezet választott szervei a termelés, az oktatás, a műszaki fejlesztés kérdéseivel, A termelési tanácskozások színvonala, és az emberek aktivitása állandóan javul. Dolgozóiul- széles körében nő az érdeklődés, fejlődik az alkotó szellem. A kritikái légkör nagy­fokú, ennek következtében az intézkedések megjavultak, meggyorsultak. Mivel a Szakszervezetek Országos Tanácsának határozata a lehetőséget megadta, az üzemi tanácsokat ugy választottuk meg, hogy azok a gyári szak­szervezeti mozgalom vezető szervei legyenek. Az elmúlt hetekben foglalkoztunk a Központi Bizottság 1963. december 5.-i illetve a Budapesti Pártbizottság 1964, január 6,-i határozatának végrehajtá­sával, A Csepel Müvek Pártbizottsága január 17.-én vitatta meg a föladatokat és egyhangúlag állási foglalt a tervek végrehajtása mellett, megjelölve a konkrét lehetőségeket. Ezt követően a vállalatoknál a pártbizottságok az üzemi tana sokkal közösen vitatták meg a gyár feladatának végrehajtási módját, A pártbizottsági ülésekre jellemző volt az alapos átgondoltság, a felelősség­teljes számvetés, és a kiadott tervek végrehajtását biztosító feltételek pontos megjelölése. Ismerik a teljesítés nehézségét és intézkedések történtek azok leküzdésére. Február 10.-ig lezajlanak a párttaggyülések. Már az eddigi tapasztalatok mutatják, hogy a kommunisták megértik és helyeslik a Központi Bizottság célkitűzését, ti« hogy gyorsabban és uj módon kell a szocializmus építését végezni. Az alapszervezetekben is konkrétan .;'>lölik meg a tenni­valókat, feladatokat. Már most van tapasztalatunk arra, hogy hozzáláttak sok éven át konzerválódott technológiák felülbírálásához és megváltoztatásához ott is, ahol arra kevés, vagy egyáltalán nem áll rendelkezésre megfelelő anyagi fedezet. Most folyik a termelési tanácskozások előkészítése, amit több mint 700 helyen tartunk. ./ • ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents