MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1964

1964-11-30 184. öe. - 1964_VB 184/23

o****'" _ 6 _ lebontását termelő egységekig, sőt brigádokig. Ezt a feladatot hiányta­lanul, szinte egy vállalat sem tudta végrehajtani. Változatlanul nagy a szervezetlenség, kapkodás, a vállalatoknál. Nem ritka a naponkénti munka­erő átcsoportosítás egyik munkahelyről a másikra. Ez rendkivül nagy idő­veszteségét jelent még Budapesten is, ennél súlyosabb azonban az országos vállalatoknál a helyzet, ahol brigádokat szinte áz egész országon végig ­utaztatnak, a munkát 'félbehagyva. Még mindig io-15. ?&-os vállalatainknál a veszteségidő. Ebben az évben ezzel a feladattal a vállalatoknál nagyon keveset törődtek. Amig az elmúlt évek­ben rendszeres .•; volt a .veszteségidő tanulmányolt készitése, annak értéke­lése, s a tapasztalatok alapján különféle intézkedések megtétele, addig . ebben az évben ezen a területen nagyon keveset tettek. Komoly probléma ez annál is inkább, mert ma már olyan munkatanulraányokat kellene a vállalatoknak készíteni,, ahol nemcsak az időveszteséget, hanem minden rejtett, tartalékot is feltárnak. Az elmúlt félévben jelentősen romlott a munkafegyelem. Ezt bizonyltja az is, hogy 19.64-. I. félévében minden dolgozó részéről több mint lo nap. esett ki, igazolt és igazolatlan hiányzások, betegségek következtében. Az I-III. negyedév torvlenaradás behozásához 3 munkanapra lett volna szükség. A jelenlegi lazaság, munkafegyelem súlyos következményekkel ." járt eddig is. Nagyméretekben meg kell javítani pártszervezetolnlrnoí:. a politikai iievelő munkáját, az eddigieknél fokozottabb mértékben kell foglalkozni a hiányzások értékelése, elemzése, ezt előidéző okok vizs- •. g latai kiküszöbölésével, elősegiteni a xiunkaf egyelem megszilárditását.: A beruházások koncentrálása tekintetében töfttént intézkedések, A vállalatok párt--és gazdasági vezetői megismerve, hogy a dekoncentrá­lás rendkivül neheziti eredményes munkájukat, arra törekedtek, hogy az objektumok mielőbbi befejezésével koncentrálhassák ugy a munkaerőt, mint a gépi eszközeiket. Lehotősójeik asonban erősen korlátozottak, tekintettel arra. hogy a munkahelyek száma n'Ivkedett, rajtuk kivül álló okok követ­keztében, Mindea nehézzé teszi a termelőerők gazdaságos felhasználását. Az EM 22.SZ,- ÁÉV lo7 munkát adott át az I. félévben. A Mélyépitő Válla­lat szintén £ - . .

Next

/
Thumbnails
Contents