MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1964
1964-11-16 183. öe. - 1964_VB 183/58
ORSZÁGOS LEVÉLTÁR ram megvalósítására, valamint a szakemberképzés segítésére. Kiemelt feladatnak tekintjük a Dunai Kőolajipari Vállalat építésének segítését. E munkában együttműködésre van lehetőség a Szovjetunió Komszomol-szervezeteivel. b) A következő évek egyik legnagyobb méretű beruházása a magyar és csehszlovák nép közös alkotásaként megvalósuló Dunai Vízierőmű. A mű évi 3834 millió kWó-val növeli a két ország energiabázisát. Az építőmunkában igen széles lehetőség nyílik az ifjúság tevékenységére, a csehszlovák fiatalokkal való közös munkára. c) A Tisza II. Vízlépcső munkálatai során 260 millió m 3-es víztárolót és félmillió kh föld öntözését lehetővé tevő öntözőcsatornarendszert segítünk építeni. d) A nagy országos védnökségek mellett tovább folytatjuk a helyi védnökségi munkát. Minden KISZ-bizottság és -alapszervezet erejét, lehetőségeit felmérve határozza meg a védnökség témáját. A védnökségek teljesítésénél társadalmi munkára a jövőben is szükség lesz, de jobban ügyeljünk arra, hogy az ne váljon „fekete" túlórává. 3. Takarítsunk meg milliárdokai' a népgazdaságnak A takarékossági mozgalomban évente 300 ezer fiatal vesz részt. A második ötéves terv idejére célul kitűzött 2,5—3 milliárd forint értékű megtakarításból 3 év alatt egymilliárd 820 millió forint értékű megtakarítást teljesítettek a f i a.t a 1 o k. A jelentős népgazdasági eredmények mellett ez segítette és segíti az ifjúság nevelését, a társadalmi tulajdon megbecsülését, a pazarlást elítélő közszellem kialakítását. A takarékosság még nem minden KISZ-szervezetben tömeges és tudatos mozgalma az ifjúságnak. Falun még nem sikerült a mozgalmat széleskörűvé tenni. Több helyen csak nagy, „látványos" megtakarításokra törekszenek, az igazi értéket adó mindennapos, állandó takarékos munkára nem fordítanak figyelmet. Tegyük az ifjúság tömeges, tudatos tevékenységévé a takarékossági mozgalmat. 4. Társadalmi munka Évente 700 ezer fiatal vesz részt a társadalmi munkaakciókban. 3 év alatt 45 millió óra társadalmi munkát végeztek. Ezen felül az úttörők 24 millió munkaórát teljesítettek. A fiatalok társadalmi munkájával épült objektumok szerte az országban megtalálhatók. A Hazafias Nép14